A Pirelli a leglágyabb gumikkal is egykiállásos versenyt vár Monacóban

A Pirelli a 2021-es Forma-1-es szezonban először szállítja a leglágyabb keverékeit a most hétvégi Monacói Nagydíjra, ettől függetlenül egykiállásos versenyre számít az olasz cég F1-es projektjének vezetője, Mario Isola.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Evgeniy Safronov

A koronavírus-járvány miatt tavaly nem rendezték meg a Monacói Nagydíjat, idén azonban teljes erőbedobással tér vissza a száguldó cirkusz a hercegségbe.

Attól nem kell tartanunk, hogy problémák lennének majd a pálya felgumizásával, hiszen az F1 mellett Bahrein után ismét a Formula 2 lesz az első számú betétsorozat, de rajtuk kívül pályára hajt az F3-as autókkal versenyző Formula Regional is.

A Pirelli számításai szerint annak ellenére, hogy a leglágyabb keverékeket kapja a Forma-1, a 2021-re megerősített keverékeknek nem jelent majd nagy kihívást a monacói aszfaltcsík, így egyetlen egy kiállásra számítanak abban az esetben, ha papírforma szerint alakul a verseny.

Mario Isola azonban kiemelte, hogy mivel a gumik lassan kopnak, változatos stratégiákra számít az egyetlen kiállással kapcsolatban, és kiemelte azt is, hogy a korábbi, aero érzékeny pályákkal ellentétben most elsősorban az autók mechanikai tapadása kerül majd előtérbe.

Mit árult el a Spanyol Nagydíj a monacói erősorrendről?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mit árult el a Spanyol Nagydíj a monacói erősorrendről?
Következő cikk Horner: „Biztosra kell menjünk, hogy Monacóban legyőzzük a Mercedest”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország