Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
Ez az esemény véget ért
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

A pilóták kérik, aztán meg kritizálják a szabályokat

megosztás
hozzászólás
A pilóták kérik, aztán meg kritizálják a szabályokat

A Német Nagydíj sem maradt el büntetések nélkül, és közben vitát szított pár elmaradtnak vélt szankció is, de a Forma-1 versenyigazgatója szerint minden a pilótákkal előzetesen megbeszéltek szerint zajlott.

Hockenheimben nem hétköznapi körülmények várták vasárnap a Forma-1 mezőnyét, és akadt is szép számmal eset, amelyet a versenybírák vizsgáltak. Vitát váltott ki Charles Leclerc kiengedése, valamint a Lewis Hamilton elleni téves vizsgálat is borzolta a kedélyeket, de Michael Masi szerint minden úgy zajlott, ahogy azt előzetesen a pilótákkal is megbeszélték.

Még több F1 hír:

A pályakorlátozások miatt többször is időeredményt töröltek a stewardok a hétvége folyamán, ám Masi szerint ez is előre megbeszélt, és elfogadott dolog volt.

"Ők határozták túl veszélyesnek a pályára való visszatérést, és végül az osztrák példát használva mindenki elégedett volt. Ott is büntetve volt a hibázás, és itt is. Hogy egyensúlyba hozzuk a pályát, például az egyes kanyarban el kellett végezzük a pálya behatárolását. De a 20 versenyző nagyon is egyetértett abban, hogy a pálya elhagyása esetén következményekkel kell számoljanak. Talán rögtön az események után máshogy látják a dolgot, de amikor egyenként vagy akár együtt leülünk velük, egy állásponton vannak" - mondta a versenyigazgató, aki szerint néhány kivételtől eltekintve nem kapott visszajelzést visszaélésekről.

"Eltekintve attól, hogy az első pár körben kicsit játszottak a határokkal, egyedül Gasly és Albon ütközését lehet említeni, minden más esetben az elmúlt években megszokott határok között zajlottak az események" - mondta Masi.


A japán ex-F1-es, jelenlegi IndyCar pilóta a Goodwood-birtokon rendezett Festival of Speed keretein belül ment egy kört a kocsival, amellyel Senna és Prost 21 éve ádáz küzdelmet folytattak a vb-címért.

Ma este ÉLŐ F1-ES MŰSOR: Mi volt ez az őrület, te jó ég... (20:00)

Előző cikk

Ma este ÉLŐ F1-ES MŰSOR: Mi volt ez az őrület, te jó ég... (20:00)

Következő cikk

Amit Hamilton megfogott, azt Bottas falhoz vágta: videó

Amit Hamilton megfogott, azt Bottas falhoz vágta: videó
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Német Nagydíj