A pillanat, amikor Alonso életveszélyben volt Spában: ezen ment el a cím?

Fernando Alonso először fel sem fogta, hogy mit úszott meg, miközben az elvesztett pontok is nagyon fájóak lehettek számára, köszönhetően Romain Grosjean becsapódásának, akit a történtek után egy futamra eltiltottak.

Fernando Alonso, Ferrari

Fernando Alonso, Ferrari

Ercole Colombo

Fernando Alonso 2010 után 2012-ben is jó esélyekkel pályázott arra, hogy bajnok legyen a Ferrarival. A spanyol világbajnok azonban mindkét alkalommal mondhatni drámai módon vesztette el a címet, pedig az esélyei valóban igen jók voltak, ráadásul egy gyengébb autóval, így a trófea még értékesebb lehetett volna.

Még több F1 hír:

Sokak szerint a 2012-es Belga Nagydíjon történtek voltak azok, amik összességében a címébe kerültek, hiszen a spanyol úgy esett ki a rajtot követően, hogy nem tehetett róla és esélye sem volt elkerülni a becsapódást, ráadásul nagyon súlyos fejsérüléseket is szerezhetett volna. Történt ugyanis, hogy Romain Grosjean kissé elszámolta magát, aminek a végén hatalmasat tarolt a Lotusszal. A franciát végül egy versenyre eltiltották, de ez nem adta vissza Alonso pontjait.

A versenyt követően még mindig Alonso állt az élen 164 ponttal a 140 pontos Vettel, a 132 pontos Webber és a 131 pontos Räikkönen előtt. A Belga Nagydíjat Button húzta be a McLarennel Vettel és Räikkönen előtt, tehát Alonso közvetlen riválisa igen sokat profitált a tarolásból, és átvette a második helyet, mert azelőtt Webber volt ott. Räikkönen pedig Hamilton negyedik helyét vette át, aki a társaihoz hasonlóan még egy kört sem tudott menni a spái versenyen.

Vettel mindössze 3 ponttal gyűjtött többet a szezonban, mint Alonso, köszönhetően a Belgiumban történteknek, valamint annak is, hogy Szingapúr és India között végig nyert, ami ugyancsak rosszul jött a riválisa számára. Az alábbi videóban nemcsak ez a bizonyos 2012-es eset szerepel a Belga Nagydíjról, hanem a tavalyi incidens is, mely ugyancsak nagyon veszélyes volt, de a sokat kritizált Halo remek munkát végzett. Akkor Alonso volt a becsapódó fél, miután Hülkenberg hátulról felöklelte. Leclerc szerencsére sértetlenül úszta meg a nagy csattanást.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: 200 százalékosan sosem fogok készen állni a Dakarra
Következő cikk A Belga Nagydíj összes F1-es győztese 1950 óta

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország