BRÉKING

A pénzéhes Forma-1 „kinyírja” az igazi tehetségeket

A gazdasági modellnek köszönhetően több nagy tehetség is távol kénytelen maradni a Forma-1-től, mely egy igen rossz irányt követ.

Az elmúlt években nemhogy csökkentek, hanem ezzel szemben drasztikusan megnövekedtek a költségek a sportban. Ez legutóbb az új V6-os generációnak volt köszönhető, ami miatt a Marussia és a Caterham sem tudott teljes szezont futni 2014-ben, miközben mindkét istálló csődöt jelentett és jelenleg úgy fest, egyikőjük sem lesz ott a rajtrácson 2015-ben.

Ez a gazdasági modell természetesen a fiatal nagy tehetségekre is hatással van, akik mögött nem feltétlen állnak dollármilliók. Pastor Maldonado, Marcus Ericsson, vagy épp Max Chilton… Ezeket a pilótákat finoman szólva sem sorolják a jobb versenyzők közé, mégis bemutatkozhattak a Forma-1-ben és a venezuelai, valamint a svéd pilóta idén is versenyezni fog.

Sam Bird, aki még mindig csak 27 éves, hosszú esztendők óta a Forma-1 kapujában áll, de azon nem sikerült belépnie és valószínűleg már nem is fog. A brit jelenleg a Formula E mezőnyének tagja, ahol egykori F1-es versenyzők is helyet foglalnak: Jarno Trulli, Jean-Eric Vergne, Jaime Alguersuari, Bruno Senna…

Bird a The Times kérdésére elmondta, a Forma-1-ben már rég nem a tehetségekről szól a versenyzés. Sam tudja, hogy ha rengeteg pénz állna mögötte, akkor már szezonok óta a királykategóriában versenyezne.

Sam azonban hangsúlyozta, a Forma-1-nek szüksége lenne a fiatal tehetségekre, mivel egy nap többek között Fernando Alonso, Nico Rosberg, Lewis Hamilton és Jenson Button is vissza fog vonulni.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Bird elsősorban abban látja a problémát, hogy a nagyobb csapatok mindent bekebeleznek maguk körül a támogatókat illetően, így a kisebbnek nincs más választásuk, minthogy olyan versenyzőket alkalmazzanak, akik 15-20 millió eurót fizetnek az ülésekért cserébe.

„Vannak olyan versenyzők, – saját magamat is ide sorolom – akik a GP2-ben, vagy épp az Endurance Seriesben bizonyítottak és eredményesek tudtak lenni, de még csak bele sem szagolhattak az F1-be, köszönhetően a finanszírozás hiányának.”

„Ez nagyon frusztráló, és tudom, hogy mindez nem fog megváltozni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Trulli szerint Alonso szenvedni fog a McLarennel, mely még a legjobb három között sem lesz ott
Következő cikk Brutálisan sokat gyorsulhatnak idén az F1-es autók: Jönnek a körrekordok?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország