A PDVSA elnöke megerősítette: Maldonado a Lotus versenyzője lesz

Rafael Ramírez tegnap egy sajtókonferencián megerősítette, a cég szakít a Williamsszel, és jövőre már a Lotus partnerei lesznek. Ezzel biztosra vehető, hogy jövőre Romain Grosjean-Pastor Maldonado párossal indul az enstone-i csapat.

Maldonado Austinban már hangsúlyozta, „örömmel hagyja el a Williamst”, és szerinte ő „többet adott a csapatnak, mint az neki”. Egyelőre nem nevezett meg pontos állomást, és a Lotus mellett „van még pár opciója”. „Kemény döntés volt, de én döntöttem így”- jegyezte meg.

Hülkenberg nem fogadta el a Lotus ajánlatát, miszerint beugorjon az utolsó két futamra: ezt azzal indokolta, hogy nem biztosították neki 2014-et is. Ebből sejteni lehetett, hogy a csapat másvalakiben gondolkodik, és vélhetően a tőkeerős Maldonadóban.

A PDVSA állami olajcég elnöke tegnap Venezuelában kijelentette, teljesen megvonják a támogatást a Williamstől és kiszállnak a csapatból, míg 2014-ben már a Lotus partnerei lesznek, Maldonado pedig a csapat versenyzőjeként szerepel a kategóriában - írja az El Nacional lap.

„Csapatot váltunk és a Lotusszal fogunk dolgozni. Nem áll érdekünkben az, hogy Pastor Maldonado a Williamsnél versenyezzen”- mondta Ramírez.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING