A Paul Ricard-on zárult a 18 colos abroncsok tesztprogramja

Danyiil Kvjat hétfőn 167 kört tett meg a francia aszfaltcsíkon a Pirelli köztes esőgumijain, ezzel pedig véget ért a gyártó pályán zajló fejlesztési programja, ami a 2022-re szánt 18 colos abroncsokat illeti.

Daniil Kvyat, Alpine F1, Pirelli 18 inch tyre test

Fotót készítette: Pirelli

A Pirelli még idén februárban látott neki az új gumik tesztelésének, és összesen 19 pilóta és kilenc csapat nyüstölte 28 napon át az újfajta gumikat és keverékeket. A keskenyebb oldalfalú 18 colos kerekek fogják ugyanis váltani a már régóta használatban lévő 13-asokat az F1 új korszakának kezdetén.

„Ezzel a legutóbbi esős teszttel végre lezártuk a fejlesztési programot a 18 colos gumikat illetően. A tavaly megjelenő vírusjárvány miatt teljesen át kellett alakítani a terveinket, és a pályán zajló munka helyett rengeteg szimulációt végeztünk a virtuális munka és modellezés mellett” – mondta Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke.

„Ez a virtuális munka segített nekünk abban, hogy minél jobb valódi prototípusokat tudjunk gyártani, és ezzel visszatérhessünk a pályatesztekhez 2021-ben. Először a profillal indítottunk, majd áttértünk a konstrukcióra, majd végezetül az öt, jövőre homologizálni kívánt keverékre helyeztük a hangsúlyt.”

Még több F1 hír:

A Pirelli emellett néhány statisztikát és tényt is megosztott az elmúlt hónapok munkájáról: 392 szett gumit használtak, 30 különböző keveréket néztek meg, és összesen 4267 kört mentek tíz különböző aszfaltcsíkon, köztük Imolával, Bahreinnel és Silverstone-nal.

A munka azonban ezzel még nem ért véget, ahogyan arról Isola is beszélt: „A most meglévő eredményeket a versenyzők visszajelzéseinek segítségével kaptuk meg, bár az is igaz, hogy csak átalakított autókat használtak.”

„Jövőre még lesz néhány tesztnapunk, ami lehetővé teszi, hogy finomhangoljuk a 2022-es gumit az új autókkal, ha erre szükség mutatkozik. Miután a specifikációt az FIA is jóváhagyta, a versenyzőknek lehetőségük nyílik majd a végleges 18 colos abroncsokkal körözni a szezon végi teszten Abu Dhabiban.”

„Ettől függetlenül viszont egészen a jövő évi előszezoni tesztekig várnunk kell majd, hogy élesben is láthassuk az új konstrukciókat a 2022-es autókon.” Ezek pedig már nagy ütemben készülnek az istállók bázisain, és mindenki nagy figyelmet fordít a következő szezonra, amely mindenképpen izgalmasnak ígérkezik.

Domenicali szerint rég nem látott jó szezonja van a sorozatnak idén

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: ez lesz a legijesztőbb pillanata a 2022-es szezonnak
Következő cikk Melbourne-ben is tudják: 2022 az egyik utolsó esélyük lesz arra, hogy az F1-es naptárban maradjanak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország