A paddockban az a hír járja, hogy a Williams lemaradt a fejlesztési versenyben

A paddockban az a hír járja, hogy a Williams lemaradt a fejlesztési versenyben

A Williams szerint a mítosz, miszerint nem tudnak lépést tartani a fejlesztések terén a Ferrarival és a Mercedessel, nem igaz. A Spanyol Nagydíjon elég jó formában voltak a csapat vezető mérnöke, Rob Smedley szerint.

Attól eltekintve, hogy a Williams lényegesen kisebb költségvetéssel rendelkezik, mint a Mercedes, a Ferrari, vagy éppen a korábbi világbajnok Red Bull, a brit csapat tavaly második lett a konstruktőrök között. A csapat idén a harmadik erőnek tűnik a mezőnyben.

Valtteri Bottas Barcelonában maga mögött tartotta a nála sokkal gyorsabb ferraris honfitársát, és negyedik lett. A Williams viszont múlt hétvégén csak egy kisebb fejlesztési csomaggal készült.

„Az elmúlt 18 hónapban a paddockban az a hír járja, hogy állítólag a Williams nem tudja fejleszteni az autóját. Szerintem viszont ismét bebizonyítottuk a frissítéseink igenis működnek, de nem kerítettünk ennek nagy feneket.” – mondta Rob Smedley, akinek a csapata már 51 ponttal vezet a Red Bull előtt a tabellán.

„Még sok van bennünk, Monacóra is új alkatrészekkel készülünk. Folyamatos fejlesztési ütemet tervezünk, és néhány újdonság igazán ütősnek tűnik, szóval van okunk az optimizmusra.” – tette hozzá.

Smedley 18 hónapja érkezett meg a brit istállóhoz Maranelloból, és azóta rengeteget javult a csapat stabilitása. „Nagyon boldog vagyok a csapat működését illetően. Sokkal kényelmesebben érzem magam, mint amikor csatlakoztam. Egy nagyon versenyképes csapatot építettünk fel, akik jól dolgoznak együtt, és ez csak egyre jobb lesz. Elég fiatalok, már ami a tapasztalatot illeti, szóval van még hova fejlődni. Ha megnézzük a Red Bullt, sokáig ott is ez volt a helyzet. Sok potenciált látok a csapatban, és ennek örülök.” – zárta Smedley.

//

Csak a Ferrari és a Marlboro tudja miért döntöttek így fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Thursday, May 14, 2015

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING