Forma-1 Holland Nagydíj

A „nyomasztó” felelősség ellenére „nekem van a legjobb munkám” az F1-ben

A Mercedes technikai igazgatója, James Allison szerint hiába van rossz helyzetben jelenleg a csapata, még az ezzel járó, időnként nyomasztó felelősség sem változtat azon, hogy szerinte neki van a legjobb munkája az F1-ben.

James Allison, Technical Director, Mercedes AMG

A 2021 áprilisa óta tartó „visszalépése” után James Allison idén tavasszal vetette bele magát a munkába a lövészárokban a Mercedesnél, azonban egyelőre az ő közreműködésével sem tudták jelentősen átalakítani a csillagos márka idei autóját, és a munkája elsősorban a 2024-es autóra összpontosul.

Annak ellenére, hogy Allison utoljára 2016 előtt a Ferrarinál volt hasonlóan nehéz helyzetben egy domináns csapat ellen, a brit mérnök még mindig élvezi a munkáját.

„Szerintem az F1-ben nincs jobb vagy élvezetesebb munka a technikai igazgatóinál” – mondta Allison a Motorsport.com-nak adott exkluzív interjújában. „Én sem vagyok immunis a stresszre, de minden apró sikerben örömömet lelem.”

„Igazából egy fantasztikus, soha véget nem érő óriási kirakóson kell dolgoznom a kollégáimmal, mit ne élveznék ebben?

Allison a visszatérése után elismerte, hogy legnagyobbrészt személyes okai voltak annak, hogy az Egyesült Királyságban maradt részmunkaidőben dolgozni, de most, hogy megszilárdította a kapcsolatát új partnerével, újra készen áll arra a „fizikai és mentális” megerőltetésre, ami ezzel jár.

„Egy F1-es csapatban mindenki óriási nyomás alatt van, de ez a technikai igazgatón összpontosul akkor, amikor az autó messze van a pole-tól és nem nyer versenyeket. Műszaki igazgatóként az ember nagyobb távlatokban gondolkodik, és hiába vesz részt az F1-es csapat életében, nincs rajta olyan nyomasztó felelősség, mint a technikai igazgatón.”

Allison hozzátette, hogy a vidám hozzáállása, amely a visszatérésekor szöges ellentétben állt a Mercedesnél uralkodó légkörrel, nem jelenti azt, hogy elnéző lenne majd a hibákkal kapcsolatban.

„Szerintem sokat segít, ha az embernek kicsit lazább a személyisége, és megpróbál mások kedvén is javítani, miközben közösen próbáljuk megtalálni a helyes irányt. Nem árt, ha ezt a célt és az ehhez vezető feladatokat úgy tudja előadni az ember, hogy az másokat is cselekvésre bíztat. Szerintem mindig is elég jó voltam abban, hogy meggyőzzem az embereket arról, hogy mindent bele kell adniuk, anélkül, hogy bántalmazva és manipulálva éreznék magukat.”

Brown: a McLaren már betömte az összes „nagy lyukat”, cél a bajnoki cím

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Alpine új csapatvezetője: A célok változatlanok!
Következő cikk Hamilton kinevette Wolff javaslatát: „Attól hánynom kéne!”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország