A német legenda már Vettel visszatérését várja

Hans-Joachim Stuck elismerően nyilatkozott a Forma-1-es pályafutását múlt hétvégén befejező honfitársáról, de nem hiszi, hogy ki fogják elégíteni a civil élet kihívásai, ezért jó esélyt lát arra, hogy hamarosan visszatérjen.

Sebastian Vettel, Aston Martin, hugs his father Norbert Vettel on the grid

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Ünnepélyes pillanatokat élt át Sebastian Vettel Abu-Dzabiban, hiszen pályafutása utolsó Forma-1-es versenyén vett részt. A hétvége elején a versenytársak egy közös vacsorán búcsúztatták, majd a pályán ünnepi sorfalat is álltak neki, ezzel tisztelegve a négyszeres világbajnok figyelemre méltó karrierje előtt.

Vettelt meghatotta a paddock reakciója, és mint mondta, annyi szeretetet és együttérzést kapott ezen a hétvégén, amivel visszafizetett neki mindent az élet, amit az elmúlt években adott a sportágnak.

Hans-Joachim Stuck, német autóversenyző legenda végig követte Vettel teljes pályafutását és a Sport1 AvD Motor & Sport magazinnak nyilatkozva kijelentette, természetesen nagyszerű sportolónak és embernek tartja honfitársát.

Még több F1 hír:

„Nagyon gyorsan sikeressé vált a Forma-1-ben, amit elért, az egyedülálló. A legjobb bizonyíték arra, hogy milyen nagy dolgokat tett a sportágban, a versenytársak reakciója, amikor hosszan tapsoltak neki a versenyzői csoportkép készítésekor“ - fogalmazott Stuck.

„Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna ilyen búcsúztatást, ez is azt mutatja, mennyire tisztelik őt és milyen nagy hatást gyakorolt a száguldó cirkuszra“ - tette hozzá a német ikon.

Jenson Button, korábbi Forma-1-es világbajnok a saját visszavonulásával kapcsolatban visszaemlékezett, hogy az első néhány hónapot nagyon élvezte, de fél év elteltével már hiányzott neki a versenyzés és Stuck szerint ezzel Vettel is hasonlóképpen lesz.

 

„Szerintem vissza fog térni. Nem tudom elképzelni, hogy ne hiányozna neki a vezetés, a küzdelem és a versenyek hangulata. A kérdés számomra inkább az, hogy meddig fog tartani a pihenője“ - vélekedett Stuck, aki némi kritikát is megfogalmazott a négyszeres világbajnokkal kapcsolatban.

„Segített formálni a Forma-1-et, most más irányba megy. Ha az ember lezár egy ilyen fejezetet az életében, vallhat különböző nézeteket, de óvatosnak is kell lennie. Ha az egész életét autóversenyzőként töltötte, és a sikerekért küzdött, akkor nem válhat hirtelen környezetvédővé, ezt ésszel kell csinálni“ - zárta a német.

Sainz szerint a „nagyon pimasz” Hamilton miatt nem sikerült jól az utolsó futama

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem a Haas kereste meg a Forma-1-be egyre inkább visszavágyó Hülkenberget
Következő cikk Kik hajtanak pályára az F1 keddi szezonvégi tesztjén?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország