BRÉKING

A négy topcsapat nem veszi át az uralmat a Forma-1 felett!

Bernie Ecclestone félresöpörte a pletykákat, miszerint a Forma-1 négy topcsapata azt tervezi, hogy átveszi a sport irányítását.

A Force India helyettes csapatfőnöke, Bob Fernley, és a Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn aggályaikat fejezték ki Montrealban – szerintük a háttérben komoly hatalmi harc zajlik, melynek eredményeként a Mercedes, a Ferrari, a McLaren és a Red Bull a kezükbe vennék a gyeplőt.

Fernley szerint az ügyfélautók ügye hozta össze a négy topcsapatot, és azt tervezik, hogy ezzel a lépéssel „teljes kontroll alatt tartják a Forma-1-et hatalmi és pénzügyi szempontból is”.

Múlt pénteken Kanadában az említett négy csapat főnökei részt vettek a meetingen, ami a gyanút csak fokozza, különösen azért, mert a további Stratégiai Csoport tagok, a Force India, és a Williams nem kaptak meghívást a találkozóra.

A Forma-1 mindenható ura, Bernie Ecclestone az Autosportnak a következőt mondta erről: „Ez a múltban már megtörtént, szóval semmi újról nem beszélhetünk. Számukra ez újdonság, mert ők még újak a blokkban. Nekem azonban nem új. Ott voltam, és megcsináltam. Eddig senki sem fenyegetett meg, de valójában a legrosszabb, ami történhet, hogy megfenyegetnek.”

//

Ecclestone a sok kritika ellenére "szereti" a Forma-1 mezőnyét fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, June 9, 2015

Két héttel ezelőtt, Monacóban a brit milliárdos már kifejtette, hogy az ügyfélautók rendszerét hogy képzeli el, de elég szkeptikus a csapatok ötletét illetően.

„Azt gondolják, hogy akarják, amíg eljutunk addig, hogy hogyan, és ez lesz a probléma. Hogy akarják megvalósítani? Ha van egy tervük, akkor hajrá csinálják, de ez nem történik meg, szóval ebben jelenleg nem is gondolkodom.”

„Sok dolgot akarok még az életben, de mindent nem tudok megtenni, és meg kell tanulniuk ezt, amikor ugyanezekkel a problémákkal szembesülnek. Úgy gondolom, hogy ez jó nekik – vannak álmaik, és meetingek.”

Mr. E szerint a montreali meetingnek semmi értelme sem volt.

„Az az érzésem, hogy 48 órát elpazaroltunk. Az a gond, hogy senki sem tudja, hogy mit akar igazából, és amikor a kezükbe adsz valamit, amiről azt hiszik, hogy akarják, akkor úgy döntenek, hogy inkább mégsem.”

„Azonban ez nem probléma. Azt csináljuk, amiről meg vagyunk győződve, és remélhetőleg ez a jó irány, ami a gyakoribb…”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel visszavonultatja Raikkönent, vagy a „Jégember” saját magát?
Következő cikk Megérkezett a dögunalmas Kanadai Nagydíj humoros összefoglaló videója

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország