A NASCAR-t másolná Steiner

A múlt hétvégi Toszkán Nagydíjon a biztonsági autó bokszutcába hajtása után olyan tömegbalesetet láthattunk, ami sokak szerint elkerülhető lett volna. A Haast vezető Günther Steiner szerint az F1-nek meg kéne fontolnia a NASCAR-ban használt ’újraindítási zóna’ használatát.

A NASCAR-t másolná Steiner

Az Olasz Nagydíj hétvégéjéhez hasonlóan Mugellóban is előkerült a piros zászló, miután a biztonsági autós újraindításnál történt baleset következtében Carlos Sainz, Antonio Giovinazzi, Kevin Magnussen és Nicholas Latifi is a verseny feladására kényszerült.

Néhányan azokat a középmezőnyben haladó versenyzőket vádolták, akik a lehető leggyorsabban akartak a gázra lépni annak érdekében, hogy lendületüket pozíciókra váltsák. Velük ellentétben Romain Grosjean az élen haladó autót, Valtteri Bottast hibáztatta, amiért addig várt, míg a mezőny teljesen feltorlódott mögötte.

Az FIA nem ért egyet azzal az állítással, hogy a jelenlegi rendszer változtatásra szorul. A szervezetnél úgy vélik, a felelősség a versenyzőket terheli. Steiner szerint az F1 Sport Munkacsoport következő ülésén mindenképpen beszélniük kell a problémáról.

Még több F1 hír:

A csapatfőnök úgy véli, hogy jó ötlet lenne a NASCAR-ban alkalmazott „újraindítási zóna” bevezetése. A módszer lényege, hogy az élen állónak egy kijelölt övezetben kell a gázra lépnie.

„A célvonal Mugellóban az egyenes közepén volt, amit néhányan természetesen igyekeztek arra használni, hogy lendületet nyerjenek” – mondta Steiner. „Szerintem senki nem hibáztatható. Egyetértek azokkal, akik szerint a körülmények szerencsétlen egybeesése miatt alakult így.”

„Hogy ez a jövőben ne fordulhasson elő ismét, először is felül kell vizsgálnunk, hol helyezzük el a célvonalat. Emellett beszélnünk kell az újraindítási zóna lehetőségéről. Nem vagyok szakértője ezeknek a dolgoknak, de máshol eredményesek alkalmazzák ezt a módszert.”

„Egy próbát szerintem megérne. Biztos vagyok benne, hogy az eset téma lesz a Sport Munkacsoportban.”

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35 anDrivers Kevin Magnussen, Haas VF-20 crash

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35 anDrivers Kevin Magnussen, Haas VF-20 crash

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

A Haas dán versenyzője, a versenyt a baleset miatt feladni kényszerülő Kevin Magnussen ha nem cselekednek, szinte biztos, hogy a jövőben ismét hasonló eset fog történni.

„A baleset szerintem azért történt, mert előttem néhányan ágyúgolyó szerűen akartak kilőni az újraindítás pillanatban azért, hogy előnyhöz jussanak” – értékelte Magnussen.

„Helyet hagytak maguk előtt, majd a gázra léptek, később pedig meglepődve tapasztalták, hogy ismét fékezniük kell. Az esemény láncreakciót indított be a mögöttük lévők között, néhány versenyzőnek pedig nem volt ideje reagálni. A megoldás csakis az lehet, ha változtatunk az újraindítás procedúráján. Ellenkező esetben újra meg fog történni.”

Az F1 versenyigazgatója, Michael Masi a Toszkán Nagydíj elégedetten beszélt az újraindítással kapcsolatos szabályokról. Masi úgy látja, a versenyzőknek kell fegyelmezettebben viselkedniük a jövőben.

„Nem hiszem, hogy felül kellene vizsgálnunk az újraindításra vonatkozó szabályokat” – magyarázta.

Amikor az Autosport az újraindítási zónához hasonló megoldás bevezetéséről kérdezte, a versenyigazgató nem zárkózott el teljesen az ötlettől.

„Nem hiszem, hogy szükség lenne rá. De soha ne mondd, hogy soha” – válaszolta Masi.

A Netflix Hamiltonról forgat Szocsiban

 

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Horner: jobban is lehetett volna csökkenteni a leszorítóerőt 2021-re
Előző cikk

Horner: jobban is lehetett volna csökkenteni a leszorítóerőt 2021-re

Következő cikk

Nem véletlenül bizakodik a McLaren

Nem véletlenül bizakodik a McLaren
Hozzászólások betöltése