A narancssárga füst mindent ellepett – a pilótákat viszont nem igazán zavarta
A holland szurkolók igazi hazai versenyt varázsoltak a Red Bull Ringre Max Verstappen számára, köszönhetően többek között annak is, hogy a futam rajtja előtt számos narancssárga színű jelzőfényt gyújtottak meg, amitől szinte semmit sem lehetett látni.

Úgy tűnik, a szinte a teljes pályát beborító füstfelhő inkább csak a szurkolókat zavarta, hiszen az utóbbi napokban a közösségi oldalakra több olyan felvétel is felkerült, amelyeken az látszik, vagyis inkább a füst miatt nem látszik, hogy az F1-es mezőny teljesíti az első kört a futamon.
A helyzet különösen a 6-os és 7-es kanyarnál volt veszélyes, mivel ott kapott helyet Verstappen lelátója, és a rajongói által meggyújtott jelzőfények füstjét a szél mindenfelé széthordta, ezzel rontva a látási viszonyokat a rajtot követő pillanatokban.
Miközben tehát sok lelátón ülő szurkoló napját rontották el az amúgy sem teljesen jól viselkedő hollandok, a legtöbb pilóta úgy nyilatkozott, hogy őket nem befolyásolta különösebben a helyzet.
„A felvezető körön elég nagy volt a füst, de azért nem volt annyira vészes. Még lehetett látni, szóval rendben volt” – mondta a futamot megnyerő Charles Leclerc. A harmadik helyezett Lewis Hamilton szintén hasonló véleményen volt, bár azért azt is elismerte, hogy a verseny legvégén a 6-os kanyarnál lényegében „semmit sem látott”.
„Én is hasonlóan érzem. A felvezető körön a 7-es kanyar csúcspontja teljesen eltűnt, a végén pedig a 6-osban semmit sem láttam. Szerencsére azért még elviselhető volt a futam során. Ettől függetlenül talán jobb lenne, ha meghagynák őket a leintés utánra. Emellett nem hiszem, hogy túl sok jót tesznek a környezetnek.”
Verstappen végül arról beszélt, hogy a nézőknek nyilván nem kellene ilyen jelzőfüstöket dobniuk a pályára, de ezt leszámítva nem látott problémát a helyzettel. „Láttam, hogy egyet bedobtak a fűre. Szerintem ez az egyetlen, amit nem szabad.”
„Amíg azonban csak a lelátókra korlátozódik, addig nincs vele gond.” A motorsportban azonban okoztak már nehézségeket a jelzőfények, különösen a MotoGP-ben. 2018-ban például a mezőny tagjai arra kérték a nézőket a Cseh Nagydíj előtt, hogy a verseny során ne gyújtsák meg őket biztonsági okokból.
Hatalmas baleset történt a WEC monzai fordulóján
A Honda név már jövőre újra az F1-ben lehet
Itt a vége: Masi elhagyja az FIA-t!
A Mercedesnél úgy érzik, túlzottan kemény büntetést kapott Russell
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.