A nap meglepetésembere kételkedik abban, hogy az időmérőn is csodát tehet
Nico Hülkenberg sokakat meglepett azzal, hogy a pénteki második gyakorlás során erőből a harmadik helyre tudott bejönni a Haasszal, de nem számít arra, hogy a kvalifikáció során is meg tudja ismételni ezt az eredményt.

A Haasnak az idei szezonban már van egy második soros rajthelye, hiszen Kevin Magnussen a negyedik pozícióból indulhatott Miamiban, Hülkenberg viszont most amondó, hogy több olyan autó is lesz szombaton, melyek túlságosan is versenyképesnek bizonyulnak majd számukra az időmérő edzésen.
„Talán páran nem hozták azt a teljesítményt, ami bennük volt. Több élmezőnybe tartozó autó is van, melyek majd találnak valamit az éjszaka folyamán vagy jobban rákapcsolnak. Úgy gondolom, hogy muszáj nyugodtnak és realistának maradnunk” – nyilatkozta a nap végén a német.
„Számomra fontos, hogy jól érezzem magam az autóban, hogy meglegyen a ritmus, ma pedig ez sikerült. Persze abban reménykedem, hogy szombaton is hasonlóan jók leszünk, és mindent kipréselhetünk majd az autóból.” A mezőny egyébként csak másfél másodpercen belül volt az FP2-n, így Hülkenberg szerint a Q3-ba kerülésért is öldöklő csata fog menni.
„Holnap ismét szoros lesz. A Q3-as küzdelem, ha megnézzük a középmezőnyt, legalább négy-öt csapat van, amelyek ugyanazokért a helyekért harcolnak. Szóval biztosan nüanszok döntenek majd az időmérő edzésen.”
A Haasnak most szüksége is lenne egy jó eredményre, mert legutóbb Monacóban eléggé felsültek, hiszen egyik autójuk sem tudott bejutni a Q2-be, és a futamon is felejthetőt nyújtottak. Spanyolország azonban látszólag jobban fekszik a VF-23-nak.
„Ez egy nagyon más pálya. Egyáltalán nem hasonlítható Monacóhoz. Egészen más kávéház, más gumik, minden más.” Hogy mindez mennyire lesz a segítségükre, és Hülkenberg mennyire tud maradandót nyújtani a hétvége hátralevő részében, az nemsokára kiderül.
Lewis Hamilton eközben szintén nagy harcra számít az időmérőn, és attól tart, hogy talán még a Q3-ba sem fog bejutni.
Horner Alonsót méltatta, és elmondta, a spanyol miben hasonlít Verstappenre
McLaren: le a kalappal a Red Bull F1-es padlólemeze előtt
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.