A nap meglepetése: Piquet 12 év után rajthoz áll az F3-ban

A nap meglepetése: Piquet 12 év után rajthoz áll az F3-ban

Ez olyasvalami, amire senki sem számított, miután egy junior szériáról beszélünk, miközben Nelson Piquet fia ehhez képest veteránnak számít a motorsportban.

A 30 esztendős brazil versenyző 2004-ben nyerte meg a Brit F3-as bajnokságot a Piquet Sports színeiben. Most hivatalosan is megerősítették, hogy az ex-F1-es versenyző csatlakozik a Carlin csapathoz a Formula 3 bajnokságban a Pau Nagydíjon ezen a hétvégén.

A brazil pilóta a Carlin negyedik autóját fogja vezetni az utcai versenypályán, ahol minden bizonnyal komoly esélye lesz a győzelemre, főleg azok után, hogy a Formula E-ben ilyen helyszínekkel van tele a naptár, és Piquet tavaly rögtön megnyerte az elektromos szériát.

Tavaly az Indy Lights bajnokságban Nelson a Carlinnal Torontóban rajtelsőséget szerzett, noha azelőtt nem rendelkezett tapasztalattal a pályán, és ez az autóra is igaz volt.

Piquet a szereplésével értékes visszajelzéseket tud majd adni a fiataloknak, akik sokat tanulhatnak tőle. A másik jó hír, hogy az idei Makaói Nagydíjon is ott lehet Nelson, ami újabb szenzációt jelentene.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy újra egy F3-as autó volánja mögé ülhetek, mely sok nagyszerű emléket jelent számomra. Nagyszerű időket töltöttem el a Carlinnal az Indy Lights-ban Torontóban tavaly, és örülök, hogy ezen a hétvégén Pauban segíthetek a csapatnak. Az utcai pályákon komoly tapasztalattal rendelkezem, és élvezem az ilyen kihívásokat, alkalmazkodván egy másik kategóriához a szezonban.”

Trevor Carlin szintén nagyon boldog, hogy a brazilnak autót adhat.

„Nelson egy igazi versenyző, aki nem fél a különböző kihívásoktól és ez az olyan versenyzőkre emlékeztet, mint Jim Clark, aki különböző kategóriákban indult, csak mert imádta a versenyzést.”

„Nelson komoly hatással volt a csapatra tavaly, amikor beugrott hozzánk egy számára ismeretlen autóval az Indy Lights-ba, és rögtön megszerezte a pole-t, ott ahol korábban még nem járt. A Formula E bajnoki címe pedig tükrözi a tehetségét az utcai pályákon. Nagyszerű eszköz lesz a csapatunknak, és a fiatal versenyzőknek ezen a hétvégén. Várjuk már, hogy együtt dolgozhassunk vele és remélhetőleg Makaóban is ott lesz.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nelson Piquet
Cikk típusa BRÉKING