A nap, amikor Jordan elkeseredett kísérletet tett Newey megszerzésére
Eddie Jordan a Forma–1-es paddock egyik legszínesebb figurája volt, a pályafutása pedig tele van érdekes történetekkel. Most például arról mesélt, amikor megpróbálta a csapatához édesgetni Adrian Neweyt.
Newey sokak szerint a Forma–1 valaha volt legjobb autótervezője, az általa elért versenygépek sikerei pedig magukért beszélnek. Ebből kifolyólag nem csoda, hogy a sorozatban töltött évtizedei alatt számos csapat akart lecsapni rá, köztük például a Ferrarival, de az olaszok végül többszöri próbálkozásra sem jártak sikerrel.
Azt viszont vélhetően kevesebben tudják, hogy anno Eddie Jordan is próbálkozott Neweynál a maga módján, végül azonban ő is megbukott, és inkább a McLarennek ágyazott meg, akik végül magukhoz tudták csábítani a brit zsenit. A történetet a Formula for Success podcastben vitatták meg a felek.
„Nem igazán ismertem Eddie-t” – kezdte Newey. „Persze tudtam, hogy ki ő. Egy helyi étteremben voltam épp Oxfordshire-ben még amikor a Williamsnél dolgoztam. Vasárnap volt a nyár közepén és éppen ebédelni készültünk, amikor EJ hirtelen megjelent!”
„»Eddie, mit csinálsz itt? Kérsz egy sört?« Aztán világossá vált, hogy nem véletlenül futottunk össze. Lényegében azt mondta nekem, hogy »gyere a csapatomhoz és itt van egy csekk 150 ezer dollárral«.” Jordan erre a podcastben rákontrázott és azt mondta, hogy valójában csak 500 dollárról volt szó. „Nem, ez nem igaz! Nem 500 volt” – reagált Newey.
Később aztán kiderült, hogy Jordan „elfelejtette” aláírni a csekket. „Nem is volt aláírva, nem írtad alá” – nevetett a mérnök, aki tisztában volt Jordan tárgyalási taktikáival. A történetnek ezzel azonban még nincs vége, hiszen Newey állítólag elvitte a csekket későbbi munkaadójához, Ron Dennishez, hogy jobb alkupozícióba kerüljön.
„Elvitte Ronnak a csekket, hogy megmutassa, már van egy megállapodása, ezért ki kell őt vásárolni. A pénz egy részének vissza kellett volna kerülnie az én zsebembe, de ez sosem történt meg; sőt, valójában rászedett engem” – folytatta a vicces sztorit Jordan, amire Newey rávágta, hogy ez badarság.
„Az a probléma, hogy miután visszaadtam neki azt a csekket, a következő 20 évben azt hallgattam EJ-től, hogy »kiba***ttul tartozol nekem«! Most már viszont nem csinál ilyesmit.”
A Newey által tervezett RB19 mindent vitt idén, de most úgy tűnik, az RB20-as némi problémába ütközött.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.