A nagyfőnök is elégedett a Ferrarinál: a Scuderia ismét a dobogó csúcsán

A nagyfőnök is elégedett a Ferrarinál: a Scuderia ismét a dobogó csúcsán

John Elkann levélben közölte a részvényesekkel, hogy örül a remek évkezdésnek, és kitért pár fontos változásra is, melyek szükségesek voltak a fejlődés érdekében. Azt ő sem szépíti, hogy a tavalyi szezon katasztrófa volt.

A 39 éves Elkann rendkívül befolyásos üzletember, hiszen a Fiat Chrysler Automobiles elnöke, ugyanezt a tisztséget tölti be az Exor-nál is, annál a cégnél, amit az Agnelli család irányít. Elkann ugyan New Yorkban született, de olasz nemzetiségű, és a minap levélben osztotta meg a gondolatait az Exor részvényeseivel.

"2014 katasztrófa volt, és elkerülhetetlen, hogy változtatásokat kellett végrehajtani"- kezdte. "A legfontosabb Luca di Montezemolo menesztése volt, aki több mint 20 éven keresztül vezette a céget nagyszerű energiával és elkötelezettséggel. Különösen jó volt abban, hogy megőrizze a márka varázsát és sármját, miközben a világ legjobb autóit gyártják. 2008-ig - Luca elnöksége alatt - a Ferrarinak sikerült növelnie a pályán elért sikereket, köszönhetően annak a párosnak, amit Todt és az elérhetetlen Schumacher formált meg."

Ezt ennyivel megúszni... Csoda!

Posted by www.f1-live.hu on Monday, 13 April 2015

"Most Sergio Marchionne feladata az, hogy ismét elérjük ezt a dicsőséget. Nagyon sok minden más is változott Maranellóban, és örömmel látom, hogy jól kezdődött 2015. Maurizio Arrivabene vette át a Scuderia Ferrari vezetését, a volán mögött két remek bajnok, Raikkonen és Vettel található, a csapat pedig visszatért a dobogó csúcsára."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING