A nagy összefoglaló: milyen szabályok változnak 2021-re?

A Forma-1 különleges helyzetben találta magát 2020-ban, és története során először követeli meg a csapatoktól, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben 2 éven keresztül gyakorlatilag ugyanazokat az autókat használják, de ez nem jelenti azt, hogy nem változik semmi.

Ferrari SF1000 floor detail with 2021 rules

Giorgio Piola

A Forma-1-et kifejezetten kellemetlenül érintette a koronavírus-járvány. Szerencsére abból a bizonytalan helyzetből már elmozdultunk, amikor tavasszal az volt még kérdéses, hány kisebb csapat éli túl az évet. A 2020-as szezon az utóbbi évek egyik, ha nem a legjobb versenynaptárát hozta végül össze, annak ellenére, hogy már az F1 is szabadulna minél hamarabb a versenyzésre sajnos egyre kevésbé alkalmas „limuzinoktól.”

A 2021-es forradalmi szabályváltozás elhalasztásával a jelenlegi autók maradnak még egy évet, azonban kissé átalakított formában.

Az új padlólemezek

A két méter széles, majdnem 5.8 méter hosszú autók minden korábbinál nagyobb leszorítóerőt termelnek, ami hihetetlen kihívás elé állítja a Pirellit, akik 2021-ben is a még 2019-re tervezett gumikat fogják szállítani, mivel a 2020-as gumikat még a járvány előtt bojkottálták a csapatok.

Azért, hogy gumik 2021-ben is bírják a terhelést, csökkentették a padlólemez méretét, ez azonban még önmagában nem volt elég, hogy a kitűzött 10%-os csökkentést elérjék, így betiltották a teljesen zárt lyukak elhelyezését a padlólemezen, továbbá szigorítottak a hajlékonyságra vonatkozó szabályokon is.

Floor rules comparison 2020-2021

Floor rules comparison 2020-2021

Fotó készítője: Giorgio Piola

Az eddig megengedett 10mm helyett 2021-ben csak 8mm-nyit hajlhatnak meg a padlólemezek 500nm terhelésénél.

Megnyírták a diffúzor méretét is, jövőre 50mm-rel feljebb kell vágniuk azokat a csapatoknak, ehhez kapcsolódóan pedig megvágták a hátsó fékhűtőrendszerekre szerelhető szárnyak méretét is, a közepet jelentő keréktartó alatt csak 80mm széles szárnyak kerülhetnek, fölötte maradhatnak 120mm szélesek.

2021 brakes fins Race

2021 brakes fins Race

Fotó készítője: Giorgio Piola

A McLaren már Spában kipróbálta éles bevetésen a 2021-es padlólemezét, míg a Ferrari és a Red Bull ezt később, Portugáliában tette meg.

További híznak az autók

Az autók minimumtömegét 3 kg-mal, 749 kg-ra növelik a következő szezonban, valamint növelik az erőforrások minimum tömegét is, 150 kg-ra. Ennek a változtatásnak érdekes módon költségcsökkentési szerepet szán az FIA, elképzeléseik szerint így nem kell majd egzotikus anyagokra támaszkodniuk a csapatoknak arra, hogy beférjenek a minimumsúly alá.

Érdekes változtatás még, hogy megváltoztatták még a wastegate-re, (megkerülőszelep) és a külön kipufogócsöveikre vonatkozó szabályokat. A csapatoknak jelenleg kötelezően rendelkezniük kell a fő kipufogó fölött egy wastegate kivezetővel is, de ez többé nem lesz kötelező, amennyiben egy olyan (turbó) rendszert tudnak kialakítani a csapatok, amelyek nem igényelnek megkerülőszelepet. Ez elsősorban az MGU-H vonatkozásában lesz érdekes, ugyanis a hőenergia visszanyerő rendszer elsősorban innen állítja elő az energiát, nem véletlen, hogy a Ferrari elsősorban egy új turbóval akarja ledolgozni az idei motorerőhátrányát.

Nincs többé DAS

Mercedes AMG F1 W11 DAS steering

Mercedes AMG F1 W11 DAS steering

Fotó készítője: Giorgio Piola

Ahogyan azt már a szezon eleje óta tudjuk, az FIA jövőre betiltja a Mercedes trükkös kormányösszekötőjét, a Dual Axis Steeringet, amellyel a pilóták a kormányuk hátra – előre mozgatásával tudják állítani az első kerekek összetartását. Senki más nem fejlesztette ki végül a rendszert, és a hatékonyságáról is majd csak a Mercedes tud beszámolni a szezon után.

Zöld alapanyagok

Egy érdekes kiegészítés az engedélyezett anyagok között, amely lehetővé teszi az olyan zöld anyagok felhasználását, mint a kender, vászon, bambusz, pamut. A szénszálas kompozitanyagok már 40 éve egyeduralkodóak a Forma-1-ben az úttörő McLaren MP4/1 óta, amit John Barnard tervezett.

Az egyik hátránya azonban a szénszálas kompozit anyagoknak, hogy éles törmelékdarabokat hagynak baleset esetén. A természetes szálakból készített kompozit anyagok ezt a hibát hivatottak kijavítani, és a jövőben elterjedhetnek a száguldó cirkuszban is.

Nem régen a Ycom és Bcomp cégek letesztelték, hogyan is teljesítene egy természetes anyagokból készített Forma-1-es első becsapódásgátló fal. Azonos eredményt végül egy 40%-kal nehezebb darabbal értek el, de ez a technológia ma ugyanúgy gyerekcipőben jár, mint egykoron a kompozit műanyagok, amelyek fejlődéséhez nagyban hozzájárult a Forma-1- is.

A Pink Mercedesek megállítása

A Racing Point körüli botrány lecsendesült a szezon második felére, miután a csapat elfogadta a 15 pontos levonását, amivel a Mercedes 2019-es hátsó fékhűtőinek használatáért büntették.

A szezon végén ennek ellenére biztosan sokak szemét fogja még szúrni az, ha a jövőre Aston Martinná váló alakulat megszerzi a 3. helyet a konstruktőri bajnokságban. A Renault nyomására végül az FIA kénytelen volt komolyan foglalkozni az üggyel, így minden korábbinál jobban részletezték a listázott elemekre vonatkozó szabályokat.

Sergio Perez, Racing Point RP20, Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Sergio Perez, Racing Point RP20, Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Az FIA betiltotta a 3D-s kamerákat, és hasonló szkennelésre alkalmas eszközöket. Amennyiben mégis úgy ítélik meg, hogy két csapat eleme túlságosan is hasonlít a másikéra, bekérhetik a csapatot, hogy bemutassa a tervezés és a gyártás teljes folyamatát, amit mint kiderült, csak igen felületesen vizsgáltak meg a Racing Point fékei esetében, amikor zöld utat adtak az RP20-nak a 2020-as szezonra.

Mat Somerfield, Giorgio Piola, és Jon Noble közreműködésével.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk "Mindannyian veszítünk, ha a világbajnoki negyedik ülés nélkül marad"
Következő cikk Az ifjú Lewis Hamiltont látta Verstappen hibájában a volt Forma-1-pilóta

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország