A múlt és a jelen eszmecseréje: Stirling Moss & Lewis Hamilton

Hamilton: „Az mire való?” (Mutat egy kis légbeömlőre a Mercedes W196-on.)

Moss: „Egy zsilip, ami a forró versenyeken friss levegőt enged be a pilótafülkébe. Ki tudtam nyitni, vagy be tudtam zárni bentről.”

Hamilton: „Ezt a szélvédőt mire lehetett használni?

Moss: „Enélkül nem tudtunk friss levegőhöz jutni. Nekem az 1955-ös Olasz Nagydíjon eltört. Ki kellett állnom a boxba. Tipikus Mercedes. A srácok készen álltak, és 36 másodperc alatt kicserélték. A következő futamra egy visszahúzható cserelemezt is terveztek, amivel én is meg tudtam volna javítani a pilótafülkében menet közben. Többet azonban nem volt ilyen gond…”

Hamilton: „És ezek a szárnyak mire valóak az oldalon?”

Moss: „Meg kellett akadályozzuk, hogy az esővíz vagy a kavicsok bejussanak a pilótafülkébe. Semmi köze az aerodinamikához.”

Hamilton: „Milyen volt akkoriban a fékerőeloszlás?”

Moss: „60-40 elöl. És most?”

Hamilton: „Ez a pályától függ, illetve attól, hogy versenyen vagy edzésen mész. Az időmérőn szinte minden kanyarban állítgatom a kormányról.”

Moss: „Hogy tetszik a V8-asok hangja?”

Hamilton: „A W196-nak őrült hangja van. Különösen, amikor váltanod kell gázadás közben. Akkor nagyon üvölt. Ez az igazi versenyzés! Szeretem azt is, amikor érezni, ahogy váltasz. Te sokkal jobban összekapcsolódtál az autóddal.”

Moss: „Hamar megszoktad a váltót? Milyen érzés?”

Hamilton: „Igen, elég gyorsan ment. A váltóáttétel meglepően rövid. Pillanatok alatt ötödik fokozatban találtam magam. És mi a legmodernebb Forma-1-es autó, amit már kipróbáltál?”

Moss: Egy Tyrell. Tanaka Úr, a japán Aida pálya tulajdonosa, meghívott, hogy vezessem az egyik autóját. 1994-ben vagy 1995-ben lehetett. Megkért, hogy ne előzzem meg. „Nincs az az Isten!” – mondtam. Érezni akartam az autót. Jól emlékszem, mennyire meglepett, hogy léphetek a gázra, és a kerekek nem is őrültek meg. Már akkor is elég leszorítóereje volt az autóknak a hátsó tengelyen.”

Hamilton: „És a szélesebb gumik. Sokat jelentenek. Ma sokat csúszkálunk a pályán.”

Moss: „Tényleg? Akkor mit tudsz csinálni?”

Hamilton: „A gázpedállal kell játszani. Korán fel kell váltani, hogy a nyomatékot alacsonyan tartsd.”

Moss: „Mekkora erő áll a rendelkezésetekre?”

Hamilton: „Ezt nem mondom meg. Valahol 700 és 800 lóerő között. Sokkal többnek érzed a forgatónyomaték miatt.”

Moss: „A teljesítményedet egyenletesen építed fel?”

Hamilton: „Igen, mert a turbó elektromos árammal működik. A vezethetőség csodálatos. A mai technikai megoldások szórakoztatóak. Amikor a Mercedes W196-ot vezeted, akkor azt gondolod: ’Menő lenne, ha a versenyzés ma is természetesebb lenne.’ Manuális váltóval, a hanggal, és egy kicsit kevesebb leszorítóerővel. Persze amikor baleseted van akkor már inkább választanám a saját autóm.”

Moss: „Mi lenne a tökéletes versenyautó szerinted?”

Hamilton: Talán a legjobb Forma-1-es autó a nyolcvanas években volt, de persze ezt a mai biztonsági felszereléssel vegyíteném. Vezethettem Lauda McLarenjét 1985-ből, és Senna McLarenjét 1988-ból még Goodwoodban. Szuper élmény volt!”

Moss: „Ha az autódban nem lennének gombok, akkor lassabb lennél?”

Hamilton: „Nem sokkal. Legfőképpen a fékerő elosztásnál hiányozna. A gombok minden versenyen segítséget nyújtanak abban, hogy a gumikra vigyázhassak – attól függően, hogy a pálya az elsőket vagy a hátsókat terheli jobban, tehát általában alul-vagy túlkormányzott autóval vágunk neki a hétvégéknek. Majd az abroncsok kopásával az autó egyensúlyba kerül. A beállításokat pedig a kormányról tudom irányítani. Akkoriban mi számított gyorsabbnak: az alul- vagy a túlkormányzott autó?”

Moss: „Mindig jobb volt, ha az autó egy kicsit túlkormányzott. Ha ezzel tudtál menni. A verseny alatt természetesen nem tudtam állítgatni az autóm. Azzal a beállítással kellett együttélnünk, amit a szabadedzések alatt kitaláltunk.”

Hamilton: „A Mercedes W196 összehasonlítva a mai autómmal: a reakciók lassabbak, de minden másodpercben ott kell lenned. A legérdekesebb viszont a Te régi sisakod és szemüveged volt. Egész olyan érzésem volt, mintha egy korábbi versenyen lennék. Most már tudom, hogy mit érezhettél akkor. Egyszer azt mesélted nekem, hogy egy balesetnél csak azt reméled, hogy időben kiesel az autóból. Ma ez éppen fordítva van. Az utolsó, amit kívánsz, hogy kirepülj az autóból. Akkoriban nem féltél?”

Moss: „A balesetektől nem. Mert küzdöttél az életedért. A rémület csak utána jött.”

Hamilton: „A Forma-3-ban három balesetem volt, amik megrendítettek egy kicsit. Az első Brands Hatch-ben, a második az Oulton Parkban és egy a Nürburgringen. Mindhárom alkalommal agyrázkódást szenvedtem. Persze mindig olyan hamar vissza akartam ülni az autóba, amilyen hamar csak lehetett. Másik oldalról azt is tudtam, hogy még egy baleset, és vége is lehet…”

Moss: „Igen, olyan hamar fel akarsz épülni, amilyen hamar csak lehet, hogy a baleset mentálisan ne hagyjon nyomot benned.”

//

Hamilton: „Más volt a vezetési stílusod, mint Fangio-é?

Moss: „Nem, elég hasonló volt. A pályán sokszor mentem mögötte. Meg tudtam figyelni, mit csinál. Akkor még nem voltak adatok. A többi versenyző azután kémkedett, hogy a másiknak mi a gyengesége. Így könnyebben meg tudtad előzni a másikat a pályán.”

Hamilton: „Mindig tudjuk, hogy az ellenfelünk mit csinál. Mindent megfigyelünk, minden mozdulatot, minden ívet, és a csapattársunknál még a beállításokat is. A kanyarokban egymást követjük, és jó látni, hogy hol fékez a másik öt méterrel később.”

Moss: „Én már akkor kanyarról kanyarra figyeltem a másikat a pályán. Akkoriban voltak kis trükkjeink is. Reimsban az egyik mért körnél az utolsó kanyarban kimentem a vészkijárathoz, és onnan kezdtem meg a gyorskörömet, mert akkor gyorsabban szelhetted át a célvonalat, mintha a normál pályán mentél.”

Hamilton: „Hogy volt akkoriban? Ma akkor is büntetést kapsz, ha négy kerékkel elhagyod a pályát.”

Moss: „A legtöbb büntetés nevetséges. Olyan agresszíven mész, amennyire szükséges, hogy megverd az ellenfeled. Akkor mennyit engednél meg magadnak?”

Hamilton: „Semmi többet. Nem mindig mondom ki, amit gondolok. A büntetésekkel most jobb szerintem. A felügyelők enyhítettek. Még most is sok szabályunk van. Mindent ellenőriznek. A probléma csak az, hogy egy szabály nem alkalmazható minden esetre. Ezért néha kettős mércét kell alkalmazni.”