Motorsport.com hírek

A Motorsport.com bejelenti a világ legnagyobb online Ferrari közösség felvásárlását

A világ legolvasottabb motorsporttal foglalkozó digitális médiavállalata, a Motorsport.com ma bejelentette, hogy felvásárolta a FerrariChat.com - a világ legnagyobb online Ferrari közössége - digitális hátterét.

#208 Ferrari of Ft. Lauderdale 458

A FerrariChat.com a Motorsport.com multinacionális és multimédiás jelenlétének következő lépése, beleértve a 21 kiadványát, mely 14 anyanyelven jelenik meg, miközben emellé most már a világ legnagyobb online Ferrari közösségét is kínálja.

A magántulajdonban lévő vállalatot, a FerrariChat.com-ot Rob Lay, az alapító és a jelenlegi ügyvezető igazgató 2000-ben hozta létre. Mr. Lay megtartja pozícióját az új vállalatban is, miközben irányítja majd a mindennapi műveleteket.

„Miután világszerte számos lehetőséget megvizsgáltunk a FerrariChat.com felvásárlását illetően, egyértelművé vált, hogy a közösségünk számára a legjobb partner a Motorsport.com és a Motorsport Network.” – mondta Lay.

„A küldetésünk mindig is az volt, hogy a tulajdonosoknak és az ágaskodó lovacska rajongóinak jobb módot nyújtsunk a kapcsolódásra, az elkötelezettségre és az együttműködésre mindenben, ami a Ferrarit érinti.”  

A FerrariChat.com a legaktívabb online Ferrari közösség a világon, mely magénak tudhatja a tulajdonosi és rajongói fórum 95%-os piaci részesedését, 175.000 regisztrált felhasználóval, 10 millió poszttal és négy millió havi oldalmegtekintéssel.

„Az, hogy a FerrariChat.com a Motorsport.com partnere lesz, lehetővé teszi az olvasótáborunknak, hogy zökkenőmentesen kapcsolódhassanak, amikor bármi megjelenik, ami a Ferrariról szól.” – mondta Zak Brown, a Motorsport.com ügyvezetésben részt nem vevő elnöke.

„A kezdetektől fogva a Motorsport.com felvásárlásokkal terjeszkedett, ami lehetővé teszi a mély szakértelmet a motorsporttal foglalkozó és az autóipari szektorban.”

„Most a hihetetlen technológiai csapatunk segítségével, már alig várjuk, hogy kibővítsük a nemzetközi hálózatunkat a FerrariChat.com-mal.”

A felvásárlás tovább építi a Motorsport.com hosszútávú ferraris kapcsolatát a multinacionális hálózatán és többnyelvű felületén keresztül, beleértve a Motorstore.com-ot és az Amalgam Gyűjteményt:

  •          A Motorsport.com „Hivatalos Digitális Médiapartnere” lett a 2015-ös Ferrari World Finals-nak.
  •          A Motorsport.com tulajdonában áll a világ egyik legnagyobb Ferrari motorsportos tartalom-adatbázis, beleértve a csapatokat, a versenyzői oldalakat, digitális képeket és világklasszis tartalmakat.
  •          A Motorstore.com egy e-kereskedelmi bázist nyújt a Scuderia Ferrari első osztályú, autentikus csapat- és versenyzői gyűjteményének.
  •          1999-től a leányvállalat, az Amalgam Collection fenntartja licencmegegyezését a Ferrari S.p.A.-val, hogy kézzel készített és művészi motorversenyzési és autós gyűjteményt gyártson.

A Motorsport.com a Motorsport Network egyik vállalata.

A Motorsport.com-ról

Az 1994-ben alapított Motorsport.com egy fejlett technikát felvonultató, online motorsportos nemzetközi hálózat, ami világszínvonalú, digitális motorsportos közvetítéseket kínál. 14 különböző nyelven működik 21 különböző országban található hírközpontokkal a nap 24 órájában, a hét minden napján. A Motorsport Network tagja.

Weboldalak

www.motorsportnetwork.com

www.motorsport.com

www.motor1.com                  

www.motorstore.com            

www.motorsport.tv

www.motorsportstats.com

www.amalgamcollection.com

www.ferrarichat.com

Facebook       

Twitter

A FerrariChat.com-ról

A 2000-ben alapított FerrariChat.com a legnagyobb online Ferrari közösség a világon, több mint 175.000 regisztrált felhasználóval, és 10 millió poszttal.

Weboldal: www.ferrarichat.com

Facebook: www.facebook.com/FerrariChatEnthusiasts/ 

Több információért vegye fel a kapcsolatot:

Scott Sebastian: M +1 312.519.5040

Email: scott.sebastian@motorsport.com

PR és Marketing alelnök

Előző cikk A Red Bull nemmel szavaz, így szinte biztosan nem lesz Halo 2017-ben
Következő cikk Wehrlein és Bianchi F1-es pályafutása kísértetiesen hasonlít... csak nehogy tragikus vége legyen!

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország