A motor miatt a kasztni sem áll jól: a Renault ott tart, ami Jerezben lett volna elfogadható

A motor miatt a kasztni sem áll jól: a Renault ott tart, ami Jerezben lett volna elfogadható

A Renault Sport nem szépíti a kialakult helyzetet: több hetes csúszásban vannak, és ez négy csapatot érint, beleértve a Red Bull Racinget is. Rob White, a motorrészleg technikai főnöke adott interjút a cég közleményében.

Milyen kulcsfontosságú lépések történtek Jerez és Bahrein között?

"Elvégeztünk pár változtatást az energiatárolót, pontosabban annak specifikációját illetően, beleértve a módosított hardvert, ami különleges mutatványokat igényelt a mérnöki folyamatok alatt, a beszerzés terén, az összeszerelés és a logisztika alatt. Két szinten módosítottuk az erőátvitel vezérlőszoftverét is; az első voltaképpen az volt, ami egy tisztességes kiindulási pont lett volna Jerezre. Ez kiszűrt pár bugot, ami lehetővé tette, hogy korrigáljunk a programozásban és a kalibrálás során. Ezek pedig ahhoz vezettek, hogy az autókkal strapabíróbban lehetett kilométereket gyűjteni. "

"A második szoftverváltoztatás funkcionálisabb jellegű volt: lehetővé tette, hogy jobban irányítás alatt tartsuk a vezérlőberendezéseket, jobb teljesítményt eredményezett, jobb vezethetőséget, és nagyobb mértékben tudtuk integrálni az erőforráshoz csatlakozó rendszereket. Minden autó az első úttal kezdte, majd mind a négy autó feljebb lépett a második megoldáshoz, ahogy egyre több kilométert tettek meg."

Hogyan ment a teszt Bahreinben ezen a héten?

"Volt pár dolog, ami hátráltatott minket, de határozottan fejlődtünk és több előrelépést is elértünk. A változtatások javítottak az erőforrás viselkedésén az autóban, és sikerült értékelhető mennyiségű kilométert begyűjteni. Volt pár megállás - részünkről és a karosszéria miatt is -, de elsimítottunk pár fontos hibát, és lehetővé tettük a csapatok számára, hogy létfontosságú tapasztalatra tegyenek szert az autókról mint egészről."

"Láthattuk, hogy apró incidensek miatt időt lehet veszíteni, amit nehéz, vagy éppenséggel lehetetlen ledolgozni. Különösen az utolsó napon vesztettünk több időt ahhoz képest, mint amire számítottunk. Miközben a működés és a teljesítmény terén sem vagyunk azon a szinten, ahol lennünk kellene, most egy jobb alappal rendelkezünk, jó irányba haladunk."

Ezek szerint le vannak maradva a tervhez képest?

"Jól haladtunk az erőforrás teljesítményét és működését illetően, és most olyan helyzetben vagyunk, amit Jerez közepén fogadtunk volna el. Megoldottunk pár problémát, miközben felfedeztünk pár másikat. Nem vagyunk lemaradva a tervhez képest, a megfelelő irányba tartunk - nagyon értékes távot tettünk meg. Most az a kihívás, hogy javítsunk a fejlődés mértékén, mivel továbbra is alapvető eltérés mutatkozik ahhoz képest, ahol lenni akarnánk ebben a szakaszban."

"Pár héttel le vagyunk maradva ahhoz képest, ahol lenni akarnánk, és elismerjük, időbe fog telni, mire kiaknázzuk az erőforrás teljes teljesítményét. Keményen dolgozunk, hogy elérjünk erre a szintre, és elszántak vagyunk, hogy sikerrel járjunk. Továbbra is magabiztosak vagyunk az erőforrást és az alrendszereket illetően - egyszerűen nem vagyunk azon a szinten a működtetés és a teljesítmény terén, ahol lenni akarnánk. Az erőforrás kiforratlansága, kombinálva az incidensek miatt elbukott idővel, azt jelenti, a karosszériamunkálatok sem terv szerint haladnak a szezon előtti felkészülés során. Ettől a ponttól kezdve fel kell kapcsolni, felfelé kell ívelnie a dolgoknak."

Mi a terv a két teszt közötti rövid szünetre?

"Jövő hét végén ismét Bahreinben tesztelünk. Egyre közelebb a homologizációs határidő, a Melbourne-re szánt versenymotorok az építés korai szakaszában vannak. Iszonyatosan sok munka zajlik jelenleg. A Viry-ben található csapat éjjel-nappal dolgozik, hogy minden problémánkat megoldja. A csapatokkal szorosabban dolgozunk együtt, mint valaha. A fejlesztés üteme rendkívül gyors a pályán kívül: nagyon gyorsan tudunk kifejleszteni hatékony megoldásokat, és ez minden egyes csapattag képességét bizonyítja. Most van egy listánk erről a tesztről, mely a megoldandó feladatokat tartalmazza. Természetesen vannak olyanok, melyek prioritást élveznek a többiek között, de erősebben térünk vissza jövő héten, tovább fogunk tanulni a motorról, felkészülünk Melbourne-re."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING