Toplista

A Minardi 21 éve a Forma-1-ben: érdekes konstrukciók és festések

A következő összeállításunkban a Minardi F1-es csapatról emlékezünk meg, mely 21 évadot töltött a legnagyobb kategóriában. Az istállónak voltak erősebb autói is, de összességében hátrébb teljesítettek szolgálatot.

Michele Alboreto, Minardi 194 Ford

LAT Images

Még a fiatalabb generáció számára is ismerősen csenghet a Minardi név a Forma-1-ben, mely 1985 és 2005 között szerepelt a kategóriában. Ez volt az a bizonyos istálló, mely többek között az F1 történetének eddigi egyetlen magyar pilótájának, Baumgartner Zsoltnak lehetőséget adott.

Még több F1 hír:

A csapat az alapító Giancarlo Minardiról kapta a nevét. Az olaszok az 1985-ös Brazil Nagydíjon mutatkoztak be, és összesen 340 nagydíjon szerepeltek. A 21 szezon alatt 9 motorgyártóval dolgoztak együtt, köztük például a Lamborghinivel.

Ezen hosszú időszak alatt azonban csak 38 pontot gyűjtöttek, miközben 42 versenyzőt foglalkoztattak. A csapat soha nem szerzett dobogós helyezést, és mindössze 1 körön át voltak az élen.

A Minardi legjobb eredménye három 4. hely volt. 1991-ben San Marinóban és Portugáliában voltak ott az előkelő helyen a Ferrari motorral hajtott M191-gyel, míg 1993-ban Dél-Afrikában az M193-mal, amit már a Ford-Cosworth keltett életre. Mindkét konstrukció a Goodyear abroncsait használta.

A csapat, ami 1990-ben Amerikában a második helyet szerezte meg az időmérőn, 1991-ben zárta a legjobb szezonját, amikor 7. lett. Az egyéniben szintén ekkor voltak a legjobbak: Martini 11. lett a pilóták között.

A 2000-es évek elején Paul Stoddart volt a megmentő, aki átvette az olasz gárdát, ami 2005-ig maradhatott a Forma-1-ben. Ezután az üzletember eladta a csapatot a Red Bullnak, és így alakulhatott meg a Toro Rosso, mely az idei évtől már Alpha Tauri néven fog szerepelni az F1-ben.

1985

Pilote : Italy Pierluigi Martini

Points au championnat : 0

1986

Pilotes : Italy Andrea de Cesaris, Italy Alessandro Nannini

Points au championnat : 0

1987

Pilotes : Spain Adrián Campos, Italy Alessandro Nannini

Points au championnat : 0

1988

Pilotes : Spain Adrián Campos, Italy Pierluigi Martini, Spain Luis Pérez-Sala

Points au championnat : 1

1989

Pilotes : Italy Paolo Barilla, Italy Pierluigi Martini, Spain Luis Pérez-Sala

Points au championnat : 6

1990

Pilotes : Italy Marco Apicella, Italy Pierluigi Martini, Italy Gianni Morbidelli, Italy Paolo Barilla

Points au championnat : 0

1991

Pilotes : Italy Pierluigi Martini, Italy Gianni Morbidelli, Brazil Roberto Moreno

Points au championnat : 6

1992

Pilotes : Brazil Christian Fittipaldi, Italy Alessandro Zanardi, Italy Gianni Morbidelli

Points au championnat : 1

1993

Pilotes : France Jean-Marc Gounon, Brazil Christian Fittipaldi, Italy Fabrizio Barbazza, Italy Pierluigi Martini

Points au championnat : 7

1994

Pilotes : Italy Pierluigi Martini, Italy Michele Alboreto

Points au championnat : 5

1995

Pilotes : Portugal Pedro Lamy, Italy Pierluigi Martini, Luca Badoer

Points au championnat : 1

1996

Pilotes : Portugal Pedro Lamy, Brazil Tarso Marques, Italy Giancarlo Fisichella, Italy Giovianni Lavaggi

Points au championnat : 0

1997

Pilotes : Japan Ukyo Katayama, Italy Jarno Trulli, Brazil Tarso Marques

Points au championnat : 0

1998

Pilotes : Japan Shinji Nakano, Argentina Esteban Tuero

Points au championnat : 0

1999

Pilotes : France Stéphane Sarrazin, Italy Luca Badoer, Spain Marc Gené

Points au championnat : 1

2000

Pilotes : Spain Marc Gené, Argentina Gastón Mazzacane

Points au championnat : 0

2001

Pilotes : Malaysia Alex Yoong, Brazil Tarso Marques, Spain Fernando Alonso

Points au championnat : 0

2002

Pilotes : United Kingdom Anthony Davidson, Malaysia Alex Yoong, Australia Mark Webber

Points au championnat : 2

2003

Pilotes : Denmark Nicolas Kiesa, United Kingdom Justin Wilson, Netherlands Jos Verstappen, Italy Matteo Bobbi, Italy Gianmaria Bruni

Points au championnat : 0

2004

Pilotes : Italy Gianmaria Bruni, Hungary Zsolt Baumgartner, Belgium Bas Leinders

Points au championnat : 1

2005

Pilotes : Netherlands Robert Dornboos, Austria Patrick Friesacher, Netherlands Christijan Albers, Israel Chanoch Nissany, Italy Enrico Toccacelo

Points au championnat : 7

21

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Strollnak az egész Forma-1 kell?
Következő cikk Marko szerint, ha Ricciardo marad, legyőzték volna a Ferrarit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország