A Michelin készen áll 2014-re – a 13 collos méret sem akadály!

megosztás
hozzászólás
A Michelin készen áll 2014-re – a 13 collos méret sem akadály!
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2013. aug. 24. 10:37

A BBC információi szerint a Michelin szeretne visszatérni a Forma-1-be, és az sem jelentene problémát számukra, hogy ilyen későn kerülnek képbe. Bernie Ecclestone hamarosan találkozni fog Pascal Couasnon-nal, a cég sportigazgatójával.

A Michelin utoljára 2006-ben szerepelt a Forma-1-ben, és szívesen visszatérnének a sportba – akár jövőre. Az FIA már folytatott tárgyalásokat a céggel, és hamarosan a kereskedelmi jogok tulajdonosa következik. A Pirelli már aláírt Ecclestone-nal és pár csapattal, de mindez érvénytelen, amíg az FIA nem nevezi ki hivatalosan a 2014-es szállítót.

A Michelin szóvivője a BBC-nek elmondta, valóban „érdekeltek” egy visszatérésben, de mindez több szabályváltoztatást is igényelne. A cég kevesebb kerékcserét akarna, és szakítani az utóbbi évek hagyományával, amikor a szinte követhetetlen mennyiségű kerékcsere határozta meg a futamokat – ráadásul mindez a Michelin környezetvédelemmel kapcsolatos álláspontjával sem egyeztethető össze. Két évre azt is hajlandóak vállalni, hogy 13 collos kerekeket alkalmazzanak, de utána növelni kell a méretet – a jelenlegi méret nem mutat rokonságot az utcai autókkal.

A szóvivő szerint az sem jelentene problémát, ha „gumiháború” lenne a sportban, de csak addig, „amíg a szabályok kihívást tartogatnak”. A Michelin olyan technológiákat szeretne megvillantani a sportban, mint a mintázatmentes esőgumi, azaz slick esőgumikat vezetnének be.

A helyzetet bonyolítja, hogy a Pirelli közben gőzerővel fejleszt 2014-re, és Hembery Spában elmondta, „sok pénzt költenek a következő évre”. A Michelin korábban kifejtette, „nem akarnak megmentőként visszatérni”, és kezdetben ragaszkodtak a 18 collos mérethez. A kevésbé kopó abroncsokról továbbra sem mondanak le.

Következő Forma-1 cikk
Belga Nagydíj 2013: ÉLŐ-KÉP Időmérő (14:00)

Előző cikk

Belga Nagydíj 2013: ÉLŐ-KÉP Időmérő (14:00)

Következő cikk

Belga Nagydíj: 3. szabadedzés – végsebességek és szektorok

Belga Nagydíj: 3. szabadedzés – végsebességek és szektorok

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING