BRÉKING

A Miami GP-t egyhangú döntéssel jóváhagyták

A mai nap folyamán a Miami GP egy lépéssel közelebb került a megvalósításhoz, hiszen a városi tanács egyhangúan jóváhagyta a terveket.

A view of Miami

FIA Formula E

Miami polgármestere, Francis Suarez köztudottan támogatta a verseny megrendezését, melyet ma végül mind az öt bizottsági tag egyhangúan megszavazott - annak ellenére, hogy korábban néhányan még a nagydíj ellen szólaltak fel. 

"A Forma-1 egy nemzetközi sport nagyjából évente 1,8 milliárd TV-nézővel." - mondta Suarez a meghallgatáson - "Hiszek benne, hogy ez segíteni fog Miami városának, hogy egy globális várossá nőhesse ki magát."

"Több mint 2,8 milliárd dolláros potenciális gazdasági löketről beszélhetünk, melyet 2012 és 2015 között regisztráltak Austin belvárosában - ez az egyetlen másik város az Egyesült Államokban, ahol F1-es nagydíjat rendeznek. Valószínűleg a világ egyetlen városa lehetnénk, ahol az F1 mellett mind az öt fő amerikai sportot is megrendezik."

"Ez az első lépés, és remélhetőleg egy ponton megszületik a megegyezés ezen bizottság előtt, melyet a közösség is támogat, és melyet megszavazunk."

A bizottsági tag, Jose Pepe Diaz, aki szintén támogatta a kezdeményezést, hozzátette: “Ez olyan dolog, ami hihetetlen lenne a közösségünk számára; ez lenne a csúcs, hiszen minden sporttal együtt mi lehetnénk a világ vezető sportvárosa."

"Hiszek benne, hogy ez egy hihetetlen pénzügyi előnyt jelenthet a városnak, és Dél-Floridának. Messze azon szint felett, amit korábban láttunk - mintha minden évben lenne Super Bowl."

A döntés értelmében a városmenedzser, Emilio Gonzalez elkezdheti a tárgyalásokat az F1-gyel. A javaslatot csak egy ponton javították át, hogy a Bayfront Park kereskedelmi központja is aktívan ott lehessen az F1-es tárgyalásokon. 

Azt is megerősítették, hogy a Miami-kikötő - ahol potenciális korlátozások léphetnek életbe - szintén támogatja a versenyt. 

A következő lépés, hogy még július 1 előtt készítsenek egy városi szerződésvázlatot, melyet a városi bizottság tovább elemez majd.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Új hűtésről árulkodnak a dudorok a Red Bull oldaldobozain?
Következő cikk Räikkönen első versenyét teljesíti a megszokott versenymérnöke nélkül

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország