A mezőny negyede már elkapta a koronavírust: „Ez elfogadhatatlan”

Az utóbbi hat hónapban összesen öt F1-es pilóta produkált pozitív koronavírustesztet, hárman közülük az utóbbi másfél hónapban kapták el. A legtöbb esetben egy nemzetközi út után érkezett a hír. Az újságíró, Thomas Maher szerint a pilótáknak felelősségteljesebben kellene eljárniuk.

Charles Leclerc, Ferrari, talk to Pierre Gasly, AlphaTauri, on the grid for the end of season photo

Charles Leclerc, Ferrari, talk to Pierre Gasly, AlphaTauri, on the grid for the end of season photo

Zak Mauger / Motorsport Images

Sergio Pereznek kettőt, Lance Strollnak és Lewis Hamiltonnak pedig egy-egy versenyt kellett kihagynia a vírusfertőzés miatt. Az idény lezárulta óta pedig Lando Norris és Charles Leclerc is tudatta a nagyközönséggel, hogy „áldozatul estek”.

Az utóbbi három versenyzőnél ráadásul azok után következett be mindez, hogy Dubajban jártak. Most pedig, hogy újabb képek kerültek elő Pierre Gaslyról, aki szintén ott tölti téli pihenőjét, Maher nem tudja megállni, hogy ne dorgálja meg a pilótákat.

Egy korábbi írásában a FormulaSpy.com-on már kifejtette, hogy szerinte társadalomellenes az, hogy ezek a versenyzők elmennek kikapcsolódni más helyekre, miközben George Russell például inkább otthon marad.

Még több F1 hír:

Maher úgy véli, hogy az embereknek kicsit szigorúbbnak kellene lenniük velük szemben. A népszerűségüknek nem szabadna védőpajzsként működnie ebben az esetben.

„Leclerc és Norris a legnépszerűbb pilóták között vannak a közösségi média használata miatt. Csak gondoljanak bele, hogy mennyivel más lenne a reakció, ha mondjuk Nyikita Mazepin állna elő legközelebb ilyesmivel.”

„Itt az ideje, hogy a nagyközönség tisztázza: nem elfogadható, hogy a szórakozás kedvéért utazz, a státuszodtól függetlenül. Tisztába kéne tenni, hogy a viselkedésük önző és meggondolatlan, ráadásul még veszélyes is a körülöttük lévőkre nézve” – hangzott az újságíró dühös véleménye.

 

Milyen visszatérést produkál majd Fernando Alonso?


Így fest a MotoGP idei mezőnye!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Minardi erős Ferrariban reménykedik Imolában: „álmodozni szabad”
Következő cikk Giovinazzi: Nagy lépést tehetek azzal, hogy idén is Kimi lesz a csapattársam!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország