BRÉKING

A mézeshetek véget értek, de messze a válóper: alakul a McLaren-Honda kapcsolat

Év végére sokakat meglephet majd a McLaren Honda, mondja Eric Boullier, hangsúlyozva azt is, hogy a nyári szünetig keményen megnyomják a fejlesztéseket. A csapat versenyigazgatója elmondta, nem túlontúl magabiztos, hanem érti a helyzetet.

A Honda és a McLaren meglehetősen egyedi utat választott, hiszen a motor nagyon kompakt, a kasztni pedig ennek megfelelően karcsú. Olykor sok idő kell, mire beérik egy koncepció, de gyakran halott ügynek bizonyulnak. Boullier szerint szó sincs az utóbbiról.

"Nem, nem gondolnám"- felelte az F1.comnak. "Nem vagyok konok vagy őrülten megrögzött. Tudjuk, időre van szükségünk. Nemcsak a motor vagy a kasztni érettségéről van szó; egy kapcsolat kiépítéséről. Mindenki nagyon elkötelezett. Mint már említettem az imént, első számúak akarunk lenni. A Mercedes elsöprő munkát végzett azzal, hogy egy nagyon magas szinten teljesítő csomagot készített, így nekünk mást kell tennünk, nyilvánvaló, hogy vállalni kell némi kockázatot. Az a kontextus, hogy a Honda két éve úgy döntött, visszatér a Forma-1-be - de két év alatt fel kell zárkózniuk, amire másoknak három évük volt. Az alapján kellene megítélni minket, hogy milyen gyorsan felfejlődünk."

Egyszóval nincs katasztrófa. "Ezért is mondtam: igen, létezik katasztrófa, de nem az én világomban! Az emberek memóriája rövid. Ha versenyképes vagy Abu Dhabiban, akkor nem fognak emlékezni rá az új szezon első futamán."

Alonso azt mondta, nem akar ismét második lenni a Ferrarival, többre vágyik. Jelenleg a 17. hely körül csatázhat a Manorral...

"Fernando nagyon jó"- reagált. "Nagyon jó a hangulata. Persze senki sem boldog a 17. helyen, különösen nem egy olyan csapatnál, mint a McLaren-Honda. De mindenki elég felnőtt ahhoz, hogy tudja, hol állunk, hova jutunk rövidesen, közép és hosszú távon. Az emberek meglepődnek, hogy jó a szellem a csapatban; szerintük kétségbeesettnek kellene lennünk. De pont ellenkezőleg!"

Vettel ismét huncut volt - fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Saturday, 18 April 2015

"Mindenki - McLaren, Honda, versenyzők - tudja, hol állunk, hova fogunk jutni, és hogyan jutunk el oda. Mindez nem magabiztosság, hanem a helyzet megértése. Tudjuk, átesünk majd fájdalmas időkön is, de sikeresek leszünk."

A Red Bull és a Renault között elég feszült a hangulat. Mi a helyzet náluk? "Más. Mi nyilvánvalóan más szakaszban vagyunk. Nem mondanám, hogy mézeshetek - de az világos, hogy konstruktív a munka, és messze van a válópertől!"- fejtette ki nevetve.

Az MP4-30 folyamatosan alakul, az európai futamokon nagyon megnyomják a fejlesztéseket. "Erős lesz a fejlesztés a nyári leállásig. Ez a fejlesztési roham lesz az alapja a jövő évi csomagnak. Szerintem meg fogunk lepni pár embert a szezon végére - talán nem nyerünk futamokat, de emeljük a tétet a versenyképességünkben."

Új motor Barcelonára? "Nem, nem Barcelonában - de Barcelonától folyamatosak lesznek a teljesítményt érintő fogások. Ez Barcelonát, Monacót, és minden futamot jelent a nyári leállásig. Manapság már nincsenek varázslatos 'óriási, mindent megváltoztató csomagok', de lesz egy új alapunk, ami lehetővé teszi majd nekünk, hogy rövid távon fokozzuk a teljesítményt."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lehet, hogy Hamiltonnak van gyereke, csak nem tud róla?!
Következő cikk Max Verstappen: Jobb mint Sebastian Vettel?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország