A Mexikói Nagydíj F1-es rajtrácsa a büntetések után

Íme a 2018-as Mexikói Nagydíj rajtrácsa, ami a két Red Bullal kezdődik. Vajon a végeredmény is hasonló lesz?

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, congratulates Daniel Ricciardo, Red Bull Racing, on pole

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Már a pénteki nap után dörzsölhettük a tenyerünket, sejtve azt, hogy egy izgalmas időmérő edzés vár ránk szombaton Mexikóban. Szerencsére nem kellett csalódnunk, és még esőre sem volt szükség ahhoz, hogy egy igazi „tűzijátékban” legyen részünk a Q3 végén.

Még több F1 hír:

Ahogy várható volt, a Red Bull, a Mercedes és a Ferrari fej-fej mellett haladt, ám az első hely végül „házon belül” dőlt el. Verstappen abszolút favoritként várhatta a folytatást, de Ricciardo volt az, aki utoljára nevethetett. És ezt az ő esetében pláne vehetjük szó szerint.

A Red Bullok tehát nagyon jó helyről indulnak, mondhatni tét nélkül, így akármi történhet kettejük között. Ricciardo nyilván szeretne még legalább egyszer nyerni a „bikák” színeiben, míg Verstappen visszavágna a szombatért.

Közvetlen mögöttük Hamilton és Vettel foglal helyet, akik szintén nagy csatát vívhatnak egymással, de a britnek már egy gyengébb pontszerzés is elegendő lenne ahhoz, hogy ötszörös világbajnok legyen. Ezzel szemben a Ferrari versenyzőjének mindenképpen nyernie kellene.

A Mexikói Nagydíj hivatalos rajtrácsa

 

*3 helyes rajtbüntetés a Leclerccel való ütközés miatt az Amerikai Nagydíjon
**15 helyes rajtbüntetés a motorcsere miatt, és 5 helyes rajtbüntetés a sebességváltó cseréje után

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kommentcsend a Toro Rossónál, Hartley-t leállította a csapat
Következő cikk Kulisszatitkok Mexikóból: Räikkönent nem érdekli a Sauber, Ricciardo ünnepelhet, a két kiállás a tuti?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország