A Mercedest utólag már nem lepte meg Hamilton büntetése

A Mercedes pálya melletti főmérnöke, Andrew Shovlin elmondta, „nem lepte meg”, hogy Lewis Hamiltont megbüntették Szocsiban, miután kiderült, hogy a világbajnoki címvédő hol hajtotta végre a próbarajtokat.

Andrew Shovlin, Chief Race Engineer, Mercedes AMG, with Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Lewis Hamilton megkérdezte a csapatot a rádióban, hogy a bokszutcából kifele menet a szokásos területen kicsit túl is elvégezheti-e az ilyenkor szokásos rajtgyakorlatokat, mivel az eredeti terület a két nap alatt teleszóródott gumitörmelékkel.

A versenymérnöke, Peter Bonnington azt mondta neki, csinálja, de mivel nem mutatták a TV-n, hogy hogyan hajtott ki a bokszutcából, nem láthatta, hogy mennyivel ment túl a szokásos területen.  Egy körrel később a bokszutcán áthajtva aztán Hamilton egy második rajtgyakorlatot is végzett ugyanott, amit már meg is mutatott a TV, ezután indította el az FIA a vizsgálatát.

Még több F1 hír:

Hamiltont ezután kétszer öt másodperces büntetéssel sújtották, ami komolyan befolyásolta a versenyét, és a fő oka annak, hogy csak harmadik lett. Az FIA szerint a versenyző előnyt szerzett ezzel a megmozdulással, Andrew Shovlin, a Mercedes főstratégája pedig elismerte, hogy Hamilton valóban olyan területet keresett, ahol az aszfalt a rajthelyének megfelelő állapotú:

„Vannak pályák, ahol fel van festve a terület, ahonnan csinálni kell a rajtokat. Más helyeken egy általános terület van erre és gyakran, amikor már tele van gumizva, akkor már nem olyan, mintha a rajtrácson lennénk.”

„A pilóták és a mérnökök is olyan helyet keresnek, ami a tapadás szempontjából hasonló, mint ami a rajtrácson tapasztalható, ezért kérdezte Lewis, hogy mehet-e kicsit távolabb. Nem esett le egy ideig, hogy mennyire akar távolabb menni. De tényleg csak annyiról van szó, hogy az ember meg akarja találni a rajtrácsnak megfelelő állapotú aszfaltot.”

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

Shovlin elismerte, hogy a csapat előre gyanította, hogy lehet gond azzal, Hamilton honnan indította a második próbarajtot: „Az elsőt nem láttuk, de amikor a másodikat mutatták, akkor már gondoltuk, hogy ez nem fog tetszeni a bíróknak.”

„Szerintünk nem volt veszélyes. Tekintve pedig, hogy a versenyigazgatói jegyzetekben azt írták, hogy a bokszutca kijárata után a jobb oldalon kell őket csinálni, úgy gondoltuk, hogy van elég kétértelmű a helyzet ahhoz, hogy egy figyelmeztetéssel megússzuk.”

„Miután megláttuk, hol van az autó, már nem jött nagy meglepetésként, hogy nem tetszett nekik. Ahhoz sem fér kétségünk, hogy akár más csapatok is jelezhették a dolgot ahelyett, hogy az FIA magától vette észre.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Binotto szerint Leclerc bizonyította, jóval érettebb a koránál
Következő cikk Nem csak Sainznak nem tetszett a kettes kanyar Szocsiban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország