BRÉKING

A Mercedesnél szükség lesz a csapat átalakítására – a 21 futam miatt

A Mercedes elárulta, hogy a csapatstruktúrán biztos változtatni kell a 21 versenyes szezon miatt – tudtuk meg a csapatfőnöktől, Toto Wolfftól.

A Forma-1 történelme leghosszabb szezonjára készül idén, ugyanis 21 futam kerül megrendezésre 36 héten keresztül március 20 és november 27 között. Hatszor is egymást követő hétvégén lesz nagydíj – beleértve Montreal és Baku kettősét is. Wolff megérti a vágyat, hogy minél több versenyhétvégét akarnak, de szerinte figyelembe kell venni a csapatot is.

„A több versenynek van előnye és hátránya.” – kezdte Wolff az Autosporton – „A kereskedelmi jogok tulajdonosa szempontjából megértem, hogy a több verseny több bevételt jelent, és így több helyre lehet eljutni, nagyobb közönséghez, szóval ez pozitív. Azonban ha a látványt exkluzívvá akarjuk tenni, akkor negatív.”

„A csapat szempontjából el kell fogadnunk, hiszen Bernie állítja össze a naptárat, és a csapatok bevétele az elmúlt években nőtt, és mindenképpen ez a legfontosabb.”

„A vállalattal azonban óvatosan kell bánni, hiszen 19 nagydíj alatt is láttuk a csapat mentális és fizikális korlátait. Szóval most több koncepciót is megvizsgálunk, hogy 21 futamot hogy élünk túl, mert nem vagyok benne biztos, hogy a jelenlegi struktúrával ez megoldható.”

„Most azt vizsgáljuk, hogy az utazást, az időátállást, és a többit hogy tudjuk optimalizálni – talán lesz egy éjszakai műszak is a srácoknak, akik nagyon keményen dolgoznak. Mindent figyelembe veszünk.”

//

Ma már tesztelnek az F1-es csapatok! Räikkönen is a pályán a Ferrarival! Jöhet a "kamu eső" fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club Sebastian Vettel - Hungarian Ferrari Club

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, January 24, 2016

Wolff azt is elmondta, hogy bizonyos csapattagok nélkül egy nagydíjhétvégét sem bírnak ki, még akkor sem ha az utolsó 9 futamra 13 héten belül kerül majd sor.

„Több ember is van, akit nem tudsz helyettesíteni, hiszen ők a legjobbak. Különösen a szezon vége felé elég kemény idők jönnek a fárasztó versenyek miatt és akkor ez nagyon nehéz lesz.”

„Csak meg akarom védeni a csapatot, a csapattagokat, szóval meg kell néznünk mit tehetünk, hogy mindent hatékonnyá tegyünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A versenyzők akarják a "halót" és jobb gumikat, már 2017-től!
Következő cikk A Forma-1-et George Lucas sem tudná eladni úgy, mint egy sz*r filmet...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország