Wolff szerint nem biztos, hogy hiba volt Vetteltől az előzési kísérlet

Toto Wolff egyáltalán nem biztos benne, hogy Sebastian Vettel számlájára lehetne írni azt, ami Spoon kanyarban történt, és végül a ferraris kicsúszását eredményezte. A Mercedes csapatfőnöke azt is leszögezte, nem foglalkoznak a riválisok aktuális teljesítményével.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB14, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF71H

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Vettel csak a hatodik lett vasárnap Szuzukában, amiben óriási szerepe volt a rossz rajtpozíciónak és a Verstappen elleni sikertelen kísérletnek. A stewardok szerint versenybaleset történt, egyik felet sem tekintették hibásnak, és Wolff is osztja az álláspontot, miszerint Vettel nem hibázott.

„Nem vagyok biztos, hogy hiba lett volna a részéről. Remekül feljött a rajtpozíciójához képest, tisztes negyedik helyen ment akkor”- mondta Wolff. „Versenyzőként vagy rámész, vagy nem, és úgy tűnt, nyitva az ajtó, adott neki egy esélyt, majd lett egy versenybaleset, aminek következtében visszaesett.”

Még több F1 hír:

A kényelmes előny ellenére a Mercedes csapatfőnöke korainak tartja kijelenteni, hogy zsebre tették az idei címeket.

„Nem hiszem, hogy rátennéd a kezed a trófeára addig, amíg nincs a kezedben”- mondta az osztrák. „A helyzet jelenlegi állása alapján nem szereztük meg az egyéni trófeát és a konstruktőri trófeát, ami még kicsit odébb van. Tehát úgy állunk hozzá, hogy egyesével vesszük a hétvégéket, próbáljuk minden hétvégére maximalizálni a kocsit, és ambiciózus célként kitűzzük, hogy minden pályán teljesítsünk, mindenféle körülmény között, és minden egyes versenyhétvégére úgy tekintünk, mint egy új bajnokságra péntektől – ez működött eddig, leszámítva Spát.”

Hamilton úgy fogalmazott, nem számított volna arra, hogy így elillan a Ferrari teljesítménye, míg Wolff ezzel kapcsolatban elmondta, nem foglalkozik a riválisokkal, csak magukra koncentrálnak.

„Nagyon erős hétvégéjük volt Spában, mi pedig nem teljesítettünk a saját elvárásainkhoz mérten. Azóta folyamatosan próbáltuk optimalizálni a csomagot, a lehető legjobb munkát végezni az autóval, a kocsiban a versenyzőkkel, és ez bizonyult a helyes taktikának. Senki sem figyelte azt közülünk, hol áll a Ferrari; erre nem fordítunk energiát. Kiállunk az egyes hétvégéken, és utána pedig remélhetőleg olyan helyzetben tudunk lenni, hogy nyerhetünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas tette a dolgát, és Suzukában is behozta az autót a második helyen
Következő cikk A Toro Rosso nagyon csalódott, amiért nem tudott pontot szerezni Japánban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország