A Mercedesnél jövőre szabadabb kezet adhatnak a versenyzőknek

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke az Amerikai Nagydíj totális sikere után a gratulációs körök mellett arról is beszélt, ma már direkt nem szóltak bele Hamilton és Bottas párharcába, amiből lehet, rendszer lesz.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG, celebrates pole for Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Az Amerikai Nagydíj vége álomszerűen végződött a Mercedes számára, hiszen Lewis Hamilton hatodik világbajnoki címe mellé egy kettős győzelmet is sikerült begyűjteni. Toto Wolff csapatfőnöknek a Sky Sports mikrofonja előtt természetesen első dolga volt a csapatnak gratulálni az éves teljesítményért, de aztán a versenyről magáról is ejtett pár szót:

„Nagyon büszke vagyok, büszke mindenkire, aki ebben részt vállalt a gyárakban is. Iszonyatos mennyiségű munka folyt a kulisszák mögött. Persze, ha ez a vége, hogy az egyik versenyzőnk megnyeri a futamot, a másik pedig a világbajnoki címet, annál jobb forgatókönyvet nem képzelhetünk el.”

Még több F1 hír:

„Minden, ami a csomagban volt, tökéletesen működött, az autó tempója, a csapat munkája, a hétvége remekül össze volt rakva, mindent hibátlanul csináltunk, idén csak egyszer volt összeomlásunk, Hockenheimben. Vetteltől külön kedves gesztus volt, hogy odament gratulálni Lewisnak, minden versenyző más. Nem tudom, hogy fordított esetben is ez történt volna-e.”

„Egy kicsit határeset volt, de mivel ez az utolsó verseny lehetett a vb-címért Lewis és Valtteri között, kicsit rugalmasabban kezeltük a helyzetet. Lewis úgy érezte, még egy kört tud menni a közepeseken, úgyhogy nem szóltunk, hogy jöjjön be, könnyen lehet, hogy ezen ment el neki a győzelem. Viszont neki ez volt az egyetlen esélye arra, hogy nyerjen. Tulajdonképpen be is jött, mert a második helyet megszerezte.”

"Megtanultuk a leckét Szingapúrban, ahol azt mondtuk, hogy a taktikánk vagy az egyik, vagy a másik versenyzőnek kedvez. Ma lehetett látni, mennyire hajszálon múlt, hogy kinek való az egy, és kinek a két kiállás. Úgy döntöttünk, hogy hagyjuk, hadd vívják meg egymással a csatájukat, és szerintem ezt a hozzáállást 2020-ra is átmentjük majd.”

„Lewis teljesen új ember lett mára, sokkal érettebb, mindannyiunknak tökéletes partner. Nagyon motivált, látszik rajta, hogy minden egyes versenyt meg akar nyerni. Amíg ez a helyzet, szerintem a határ a csillagos ég neki. Mindössze egy jó autót kell alá rakni. Épp ezért viszont, nem ő az egyetlen, akit nézni kell, és nem is azok, akik itt vannak, hanem az egész csapat. Sokan vannak köztünk, akik nem érzik úgy, hogy sokat tettek volna ezért, de ez nem így van. Ezért vagyok büszke mindenkire.”


hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: A Ferrari csalt
Következő cikk Hülkenberg nevet a dtm-es pletykákon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország