A Mercedesnek nincs gondja az új időmérővel

A Mercedesnek nincs gondja az új időmérővel

Toto Wolff, a Mercedes első embere nem esik pánikba az új időmérős rendszer miatt, és szerinte még jól is elsülhet a dolog.

Az új időmérős rendszer a szoftveres gondok miatt leghamarabb csak a Spanyol Nagydíjon, az első európai hétvégén debütálhat.

Egyelőre vegyesek a vélemények az új rendszerről, miközben a Ferrari szerint a csapatok közül nem mindenki akarja a módosítást. A Mercedes istállójának első embere éppen ennek mondott most ellent Barcelonában, a téli tesztek helyszínén.

„A javaslat az időmérős rendszer módosításáról a promótertől jött. A Forma-1 Bizottságának ülésén pedig az összes csapat jelen van, és végül megszavaztuk az új rendszert. Számunkra a Mercedesnél ez nem jelent problémát, mert az új rendszer nincs hatással a technikai értékekre.”

„Ha a promóter úgy véli, hogy ezzel előrébb mozdulhat a sport színvonala, akkor a részünkről minden rendben. Azt hallottam, hogy a szoftverekkel vannak bizonyos kérdések és emiatt halasztják el a rendszer bevezetését.”

A Mercedes nagyon kíváncsi a rendszer működésére és arra, hogy ennek milyen hatásai lesznek a végeredményekre, amiket illetően szintén megosztóan beszélnek a paddockban.

Sokan úgy tartják, semmi nem fog változni, mivel továbbra is kevés gumi használható fel az időmérőkön és a futamokon, így a mezőny majd az etap elején lesz aktív, de a végén ugyanúgy a bokszban fognak állni az autók.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING