BRÉKING

A Mercedesnek néha figyelmeztetnie kell Hamiltont, hogy gondoljon már a csapata szponzoraira!

Lewis Hamilton alapvetően előszeretettel bosszantja fel a Forma-1-es csapata szponzorait azzal, hogy rivális márkák ruháit hordja.

Divatkirályként, illetve a Forma-1-es paddock rosszfiújaként Hamilton nem szereti betartani a szabályokat – különösen ha az öltözködésről van szó. A brit világbajnokot például a tavalyi wimbledoni teniszdöntőre sem engedték be, ugyanis az öltözete nem felelt meg a királyi lelátóhoz, ahol a zakó és a nyakkendő is kötelező a férfiak számára.

Azonban, amikor a Puma és a Hugo Boss szponzorál egy domináns Forma-1-es istállót, akkor azt várnánk, hogy a csapat sztárjai ezen márkák ruháit viselik.

„Ezt folyamatosan figyeljük.” – mondta Caroline McGrory, a Mercedes jogi és kereskedelmi kapcsolatainak igazgatója, a Law In Sport egyik ülésén, Londonban – „Folyton figyelmeztető üzeneteket kell küldenem Lewisnak a versenyhétvégéken, hogy például ne hordja a világossárga Louis Vuitton melegítőt, amikor a Puma melegítőjét kellene viselnie.”

McGrory a Hugo Bosstól is számtalan üzenetet kapott már, amikor Hamilton egy divatbemutatón a rivális márka ruhadarabjaiban jelent meg. Hamilton tavaly egy Alexander McQueen show-n vett részt Londonban, majd egy John Elliott show-n New Yorkban, és írt egy cikket a BBC-nek, melyben a Stella McCartney, a Valentino és a Chanel márkákat promózta, míg a Hugo Boss kimaradt a felsorolásból. A hónap elején Hamiltont Stella McCartney és John Galliano showján is lencsevégre kapták.

„Nagyon imádja a divatot, jelenleg a különböző stílusokat próbálgatja, és folyton divatbemutatókra jár. Hugo Boss felhívott minket, és megkérdezte, Lewis miért vesz részt az Alexander McQueen shown? Ezt a szabadidejében teszi. Igazából ezt meg is teheti.”

„Viszont ez rendben is van, mert ilyenkor felhíjuk Lewist, és megkérjük, hogy ne tweeteljen olyan sokat más divattervezőkről. Plusz mondjon valami szépet a Hugo Bossról.”

A versenyzők alapvetően nem szeretik, hogy a csapatszponzoroktól számukra semmilyen extra pénzt sem utalnak.

„Ez akadályozza a versenyzőket, hogy szabadon megköthessék a saját szponzori szerződéseiket. Szóval általában nem túl boldogak, hogy kötünk egy csapatszerződést, amiből ők nem is profitálnak.”

Azonban ez nem csak a versenyzőket érinti. Tavalyig a Blackberry szponzorálta a Mercedest, ami azt jelentette, hogy a csapattagok sem használhatták az Apple iPhone-ját nyilvánosan.

„Még a főnököknek is volt egy iPhone-ja a belső zsebükben.” – meséli McGrory – „Nyilvánosan azonban Blackberryt használtak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton botrányt botrányra halmoz a közösségi médiában - és még csak nem is hajlandó kommentálni!
Következő cikk Rosberg örül a rádiós szigorításoknak - végre mindenről maga dönthet az autóban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország