„A Mercedesnek meg kell ölelnie Bottast, figyelniük kell rá!”

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas rendkívül gyenge versenyhétvégén van túl, amelynek következtében a pontverseny hatodik pozíciójába csúszott vissza. A Mercedes motorsport-részlegének korábbi elnöke szerint a Mercedesnek meg kell ölelnie Bottast.

Valtteri Bottas, Mercedes

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Bakuban 0 ponttal zárt a Mercedes csapata, miután a piros zászlót követő újraindításnál Lewis Hamilton nem tudta bevenni az 1-es kanyart, Valtteri Bottas pedig az egész hétvégén szenvedett, és csak a 12. helyen zárt – így a Red Bull 26 pontos előnybe került a Mercedesszel szemben.

A finn versenyző pedig az egyéni pontverseny hatodik helyére csúszott vissza: most már a két Red Bull-pilótán és Hamiltonon kívül Norris és Leclerc is előtte áll. Bottas 2022-es sorsa egyelőre kérdéses, hiszen a szerződése 2021 végén lejár, és sokan azt valószínűsítik, hogy George Russell érkezhet jövőre Lewis Hamilton mellé.

A csapatfőnök Toto Wolff a verseny után azt nyilatkozta a Motorsport-Total.com-nak, hogy Bottas rendkívül peches ebben az évben, így ezt is figyelembe fogják venni a 2022-es döntésük meghozatalakor.

Még több hír:

„Mindig őszinték vagyunk a versenyzőinkkel, ők élvezik az elsőbbséget a döntésünknél. Ez mindig is így volt és mindig is így lesz. Még nem hoztunk döntést, de figyelembe fogjuk venni azt is, hogy Valtteri hihetetlenül peches idén.”

A témával kapcsolatosan a Mercedes motorsport-részlegének korábbi alelnöke, Norbert Haug is megszólalt, aki kiemelte, Bottas nem felejtette el egy hétvége alatt, hogy hogyan kell vezetni – erről a Sky Germanynek beszélt.

„Meg kell ölelniük Bottast és figyelniük kell rá. Egyértelmű, hogy jelenleg küszködik egy problémával, szó sincs arról, hogy egy hétvége alatt hirtelen elfelejtette volna, hogy hogyan kell vezetni. Monacóban jó teljesítményt nyújtott, Bakuban viszont teljesen elveszett volt. A Mercedesnek stabilizálnia kell a helyzetet” – véli Haug.

Kai Ebel Vettelről: „Minden fejben dől el”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Több Forma-1-es futam megrendezése kétséges, íme a lehetőségek!
Következő cikk Massa elmondta, hogy szerinte ki a tökéletes versenyző

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország