A Mercedesnek kellenek a Ferrari szombati pofonjai

Toto Wolff szerint a Ferrarié a leggyorsabb csomag jelenleg a mezőnyben, ez persze nem jelenti azt, hogy a Mercedes ne nyerhetne vasárnaponként, ehhez a jó tapadás mellett Mexikóban jó versenyzők és jó stratégia kellett a csapatfőnök szerint.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Lewis Hamilton ugyan aggódott, ám nem kellett, a Mercedes a megfelelő stratégiát kitalálva kihasználta a Ferrari megingását, és megnyerte a Mexikói Nagydíjat. A brit mögött Sebastian Vettel ért célba, míg mögötte Valtteri Bottas harmadik lett, így Hamiltonnak még várnia kell a világbajnoki ünnepléssel, de már nagyon közel a címvédés. 

Toto Wolff a futam után kiemelte, hogy a mexikói siker több tényezőből állt össze, és ezek közül az egyik volt, hogy okosan döntöttek. Ezen kívül kellett sikeréhség, jó versenyzők, na és persze egy győztes stratégia. A Mercedes főnöke szerint a Ferrariké lehetnek a szombatok, de a vasárnapokon még a Mercedesnél az előny.

"Ez nem csak arról szól, hogy ki az okosabb. Nagyon erős autónk van vasárnap, jelentős tempóval. Ez az oka, hogy előzünk. Remek pilóták és egy jó stratégia, ennek köszönhetjük ezeket a sikereket. Világos ugyanis, hogy szombatonként már sebességet vesztettünk" - jelentette ki Wolff, aki készséggel ismeri el, hogy a Ferrari bizonyos területeken már előttük jár.

Még több F1 hír:

"A nyers tempót tekintve jelenleg az övék a leggyorsabb csomag. De úgy tűnik, hogy a futamokon, még nem állnak össze a dolgok. Ez nekünk csak jó. Mi éhesek vagyunk, hogy folytassuk, és meg is csináljuk. Talán szükségünk is van a szombati kvalifikációkon kapott pofonokra" - mondta Wolff, utalva rá, hogy Mexikóban zsinórban hatodszor indult az élről a Ferrari valamelyik versenyzője.

Wolffot vasárnap arról is kérdezték, hogy végül a fordított rajtrács bevezetése ellen szavazott-e. "Igen, mert úgy gondolom, hogy felelősségünk van az F1 DNS-ének megőrzésében. Nem szerettünk volna, és nem azért mert, féltjük az előnyünket, hiszen talán még jól is jött volna nekünk. A Ferrari mögöttünk lenne, ha megnézik a mostani kvalifikációs rendet. De mégis ellene szavaztam, mert amikor az olimpián a 100 méteres síkfutást nézzük, nem adnak Usain Boltnak 5 méter hátrányt, csak hogy izgalmasabb legyen a verseny" - mondta Wolff.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedesnek nyugtatnia kellett Hamiltont
Következő cikk Norris versenyét a csavarhúzó pisztoly tehette tönkre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország