A Mercedesnek abszolút nincs min izgulnia Abu Dhabiban!

A Mercedesnek abszolút nincs min izgulnia Abu Dhabiban!

A Mercedes irányítása idén nyugodtan utazhat el a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra. A bajnoki címek sorsa már eldőlt, szóval most már az ezüstnyilaknál is élvezni akarják a Forma-1-es showt!

Toto Wolff (csapatfőnök)

„Komoly elégedettséggel tölt el, hogy a Brazil Nagydíjat egy újabb top eredménnyel zártuk, még úgy is, hogy a verseny messze nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek tűnt. Most úgy utazunk el Abu Dhabiba, hogy már bebiztosítottuk a lehető legjobb pozíciókat a bajnokságban, így az utolsó versenyen lehetőségünk van ezt még fokozni. Mindannyian elképesztően büszkék lehetünk magunkra, hiszen bámulatos, amit 2015-ben elértünk. Nehéz volt felülmúlni 2014-et, de ez mindenkinek különösen jól sikerült Brackley-ben, Brixworth-ben és Stuttgartban is. Ezt meg kell ünnepelnünk, de a következő kihívás hamarabb itt lesz, mint gondolnánk. 2016 kétségtelenül a legnagyobb teszt lesz majd csapatként. Nem veszünk vissza és ezt a legjobban úgy tudjuk bebizonyítani, ha a versenyzőink jövőre izgalmas csatát vívnak az élen!”

Paddy Lowe (technikai igazgató)

„A Yas Marina egy kihívásokkal teli pálya, hiszen rengeteg kanyar van rajta, és a különböző szektorok más és más vezetői képességet követelnek meg, szóval fontos, hogy a srácok jól és gyorsan összerakják a kört. A hosszú egyenesek ellenére az előzés nehéz itt, szóval az időmérő fontos lesz. Idén más a forgatókönyv, mint 2014-ben volt, hiszen a bajnoki címek sora már eldőlt. Ennek köszönhetően kicsit kisebb nyomással közelíthetjük meg a hétvégét, és a versenyzést is jobban élvezhetjük – remélhetőleg jó csatát láthatunk Lewis és Nico között, hogy az évet stílusosan zárjuk. Lewis mindig is erős volt ezen a pályán, míg Nico bámulatos formában volt az elmúlt versenyeken.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING