A Mercedes végül elismerte: hibáztak Hamilton kint tartásával

A 2021-es Magyar Nagydíj után a Mercedes még megvédte a döntését, hogy a piros zászlós fázist követő újraindítás során kint hagyták a hétszeres világbajnokot a pályán, amivel egy biztos győzelmet dobtak el, de az elemzéseik során ők is kénytelenek voltak elismerni, hogy hibáztak.

A Mercedes végül elismerte: hibáztak Hamilton kint tartásával

A történelemkönyvekbe biztosan bevonult a 2021-es Magyar Nagydíj második állórajtja, hiszen Lewis Hamilton egyedül állt fel a rajtrácsra, miközben a felvezető körön tapasztalt körülmények után mindenki más behajtott a bokszutcába, hogy száraz gumikra cserélje az interét.

Bár a futam után Toto Wolff még úgy nyilatkozott a Sky-nak, hogy „100%-ban a jó döntést hoztuk, és kiállok emellett”, a Mercedes technikai igazgatója, Mike Elliot a csapat szokásos verseny utáni értékelőjében elismerte, hogy hibáztak, ugyanakkor megnevezett egy olyan körülményt is, amely nagyon sokat számított a döntésükben.

Még több F1 hír:

„Világos, hogy ha visszatekintünk, akkor a rosszul választottunk, de azt észben kell tartani, hogy ezek nagyon, nagyon trükkös döntések. Az sem volt egyértelmű, hogy milyen gumival kezdjük a versenyt, de az inter egyértelműen jó választás volt, mert a felvezető körön még jobban rákezdett az eső.”

„Azon is sokat töprengtünk, milyen gumit rakjunk fel a piros zászló után. Mindenki az intert választotta, de a kivezető körön a többiek meggondolták magukat, és nekünk is ezt kellett volna tennünk. Az igazság azonban az, hogy a mi helyzetünk komplikáltabb volt, hiszen amikor az élen vagy, nem látod, hogy mit választanak a többiek, míg a többiek már látták az új precedenst.”

„A második problémát az jelentette, hogy a miénk az első pitbox a bokszutcában, szóval mindenki más ott jött volna el mellettünk, így nagyon nehezen tudott volna Lewis kijönni a kerékcseréje után, ami visszább is vetett volna minket.”

„Ha megpróbáltunk volna erőszakkal kijönni, akkor könnyedén összeütközhettünk volna egy másik autóval, amire később láttunk is példát. Amikor kerestük a számunkra ideális stratégiát, úgy találtuk, hogy a legjobb az lesz, ha konzervatívak maradunk, hiszen a legnagyobb riválisunk még hátrébb volt, a feladatunk így az volt, hogy ne kövessünk el semmilyen buta hibát, amivel mi is balesetet szenvedhettünk volna.”

„Ahogyan az kiderült, még akkor is jobban jártunk volna, ha kiállunk kereket cserélni, és beállunk a sor végére.”

Arra a kérdésre, hogy hova érkezett volna Hamilton akkor, ha minden áron vissza akarták volna küldeni a kerékcseréje után, Elliot azt mondta, hogy „valószínűleg az 5., 6. hely környékére, de mint mondtam, a legnagyobb veszélyt az jelentette, hogy a bokszutcában összeütközünk valakivel, ezért sem próbálkoztunk volna ezzel.”

Ricciardo: „menő”, hogy Hamilton nem tudta elkapni Ocont

megosztás
hozzászólás
Ricciardo: „menő”, hogy Hamilton nem tudta elkapni Ocont
Előző cikk

Ricciardo: „menő”, hogy Hamilton nem tudta elkapni Ocont

Következő cikk

Rosberg: Wolff miatt a Red Bull tűnik a „rosszfiúnak”

Rosberg: Wolff miatt a Red Bull tűnik a „rosszfiúnak”
Hozzászólások betöltése