A Mercedes újabb gyártók beszállására számít a Forma-1-ben

A Mercedes újabb gyártók beszállására számít a Forma-1-ben

A németek örülnek az új motorszabályoknak, mert szerintük ezzel könnyebb lesz beszállniuk a riválisoknak a jövőben.

Még mindig sokan visszasírják a V8-as és V10-es időszakokat, amikor is olyan gyártók indítottak saját csapatot a Forma-1-ben, mint a Honda, a Toyota, vagy éppen a BMW.

Az új V6-os hibridformula beköszöntével a Honda visszatért, és a McLaren motorszállítója lett. Ez már önmagában egy nagy előrelépést jelentett, hiszen a Toyota és a BMW rövid időn belül követte egymást, és elhagyták a királykategóriát.

Az új motorformula bevezetése után azonban már rögtön arról kezdtek el pletykálni, hogy a BMW és a Toyota is a visszatérésen gondolkozik. És miután valószínűleg 2017-től eltörlik a motorokat érintő fejlesztési korlátokat, erre nagyobb esély lehet, mint eddig bármikor.

Plusz ne felejtsük el, a Renault, mely az idei évtől ismét gyári csapattal versenyez a kategóriában, korábban egyértelművé tette, hogy ha nem érkeznek az új V6-osok, akkor kihúzzák a dugót. A Mercedes is valami ilyesmit pengetett meg, szóval nem volt más választása a sportnak, minthogy belevágjon a nagy technikai kalandba.

Andy Cowell, a Mercedes motorjaiért felelős ügyvezető igazgató a brit Autosport hasábjain elmondta, a V6-os rendszer tökéletes és elérhető platformot jelent az új gyártók számára.

A szakember elmondása szerint noha V10-es és V8-as szívó motorok 20 és 18 ezres fordulaton pörögtek, túl speciálisak voltak, amik csak a Forma-1 miatt jöttek létre.

„Nem volt más kategória a motorsportban, mely ezekkel a motorokkal dolgozott volna. Plusz ezek a motorok az utcai autóknál sem jelentek meg.”

A Mercedes úgy véli, a jelenlegi elrendezéssel messze könnyebb megépíteniük egy motort, és azt fejleszteniük, mint 20 évvel ezelőtt. Mondja ezt annak ellenére, hogy a jelenlegi egység 10 ezer elemet is tartalmazhat, míg ugyanez a V8-as motoroknál 3-4 ezer komponens volt.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Vettel akkor és most:) fotó: dppi Sebastian Vettel - Hungarian Ferrari Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. február 11.

Cowell szerint azonban most minden sokkal elérhetőbb és könnyebben szerelhető. Nincs szó űrtechnikáról, vagy elérhetetlennek tűnő anyaghasználatról és felszerelésekről. Ez nagyban köszönhető annak is, hogy az elektromos gépek nagyon sokat fejlődtek, és közel sem olyan bonyolultak, mint aminek tűnnek.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING