A Mercedes továbbra is monitorozza az FIA és a Ferrari-motor ügyét

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff kijelentette, hogy továbbra is válaszokat vár azt illetően, hogy legális-e a Ferrari 2019-es motorja, és egyáltalán nem örülnek neki, hogy kialakult ez a helyzet.

A Mercedes továbbra is monitorozza az FIA és a Ferrari-motor ügyét

Az FIA február végén bejelentette, hogy titkos megállapodást kötött a Ferrarival, miután megvizsgálták az olasz istálló 2019-es motorját – mindezt azután tették meg, hogy sok kérdés érkezett a rivális csapatoktól arról, hogy szabályos-e az erőforrás.

A megállapodást követően az összes nem Ferrari-motoros csapat közleményt adott ki arról, hogy azt fontolgatják, jogi útra terelik a dolgot, de a hírek szerint többek között a Mercedes is visszalépett az ügytől a tervezett szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt.

Azonban a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff az Osztrák Nagydíj pénteki napján kiemelte, hogy nem léptek vissza az ügytől, és továbbra is magyarázatot várnak az FIA-tól.

„Nem léptünk vissza. Melbourne-ben úgy döntöttünk a szezon kezdetén az egyéb vitás dolgok és a koronavírus ismeretében, amelynek a helyzete akkor nagyon súlyosan sújtotta Olaszországot, hogy nem ez a megfelelő pillanat erre.”

Még több hír:

„Ebben a korban a transzparencia egy végtelenül fontos dolog, ahogy a megfelelő kormányzás is. Talán jól menedzselték ezt a dolgot, viszont nagyon nehéz ezt megítélni. Mi most monitorozzuk ezt a szituációt. Nem örülünk annak, hogy ez történt tavaly.”

„Először viszont nézzük meg, hogyan kezdődik el a szezon, aztán majd újraértékeljük a dolgot, és valószínűleg nemcsak mi, hanem a többiek is.”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner pedig azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha az FIA mellett a Ferrari is hajlandóságot mutatna arra, hogy nyilvánosságra hozza a megállapodás részleteit.

„Elég kellemetlen, hogy van egy ilyen megállapodás, amely az autó legalitásával is összefüggésben állhat. Egy ilyen dolog után egyértelműen arra gondolsz, hogy mi állhat a megállapodásban. A mi véleményünk szerint egy kocsi vagy legális, vagy nem az.”

„AZ FIA azt mondta, hogy szívesen nyilvánosságra hozná a dokumentumot, de ehhez nemcsak az ő engedélyük szükséges. Ez pedig semmi mást nem tesz, minthogy erősíti a kételyt a legalitással kapcsolatban. A legegészségesebb dolog az lenne, ha mindenki láthatná, hogy mi szerepel a megállapodásban. Az FIA azt mondta, hogy hajlandóak erre. Kiváló lenne, ha a Ferrari is ezt akarná tenni.”

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown pedig azt mondta, hogy bár ő is reméli, hogy transzparenciát kapnak ez ügyben, de nem gondolja úgy, hogy a Ferrari a közeljövőben megváltoztatná a pozícióját.

„Jó lenne megérteni, hogy mi történt, mit találtak és hogyan néz ki a helyzet. Ez volt tavaly, és reméljük, hogy nem fogjuk az látni az adatokban, amit tavaly láttunk. Szerintem egy bizonyos ponton le kell zárni a tavalyi ügyet, amennyiben az az érzésünk, hogy az meg van oldva.”

„A mai transzparens világban szerintem jó lenne megérteni, hogy mi volt a helyzet. De nekem nem úgy tűnik, hogy ezt a közeljövőben megtudnánk.” – mondta Brown.

Zak Brown, Executive Director, McLaren, talks to Jonathan Wheatley, Team Manager, Red Bull Racing

Zak Brown, Executive Director, McLaren, talks to Jonathan Wheatley, Team Manager, Red Bull Racing

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

megosztás
hozzászólás
ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: második szabadedzés - Osztrák Nagydíj 2020(LIVE)
Előző cikk

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: második szabadedzés - Osztrák Nagydíj 2020(LIVE)

Következő cikk

Binotto elismerte, tényleg nem közösen döntöttek Vettellel, de...

Binotto elismerte, tényleg nem közösen döntöttek Vettellel, de...
Hozzászólások betöltése