A Mercedes tart attól, hogy a Ferrari le fogja szerződtetni Hamiltont

Toto Wolff szerint Lewis Hamilton nem az utolsó F1-es szerződésének aláírására készül, és tart attól, hogy a Ferrari elviszi őt a Mercedestől.

A Ferrarinak mindig is különleges vonzereje volt a versenyzőket illetően. Igaz, akadtak kivételek is, ráadásul világbajnokok, akiknek egyáltalán nem volt álmuk az, hogy Maranellóban versenyezzenek. Mika Häkkinen is ezen kisebb csoportba tartozott, aki nemet mondott az olaszok hívószavára.

A Ferrarinál jelenleg Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen versenyez. A német világbajnok nemrég hosszabbította meg a szerződését, addig a finn a pletykák szerint az év végén vissza fog vonulni. Ha ez valóban így lesz, akkor Vettel jövőre új csapattársat fog kapni. Kérdés, hogy adott esetben ki lenne a befutó? Daniel Ricciardónak jó esélye lehet, aki a Red Bullnál egyértelműen arra pályázik, hogy pályafutása csúcsán Maranellóba szerződjön, és újra a német világbajnok csapattársa legyen, akit nem mellesleg rögtön legyőzött Milton Keynesben.

Hamilton nemrég úgy nyilatkozott, hogy volt ajánlata a Ferraritól, de nemet mondott. Azt azonban nem tudni, hogy ez az ajánlat mikor érkezett meg a brithez, akinek hamarosan bejelenthetik a 2 éves szerződéshosszabbítását a Mercedesnél. Lewis elmondta, jelenleg nem érzi azt, hogy ez lenne az utolsó kontraktusa a királykategóriában, így akár még a Ferrari is lehet az utolsó állomása.

Wolff a Daily Mail lapnak azt mondta, tart attól, hogy a Ferrari a későbbiekben elviheti a 33 esztendős rekorderüket.

„Lewis a modern generáció legjobb versenyzője. Természetesen azt szeretném, hogy a lehető legtovább megtartsuk őt, de szerintem legalább még egy szerződése lesz a következő után, és a Ferrari továbbra is minden pilóta számára vonzerőt jelent.”

„Lewis boldog, és a kapcsolatunk erősebbé vált, de persze ez a szezon során feszültté válhat.”

Az azonban biztos, hogy továbbra is a Mercedes jelenti a legjobb csomagot a Forma-1-ben. Idén akár zsinórban ötödik alkalommal nyerhetik meg a bajnokságot, amit a Ferrari abszolvált még 2000 és 2004 között Michael Schumacherrel. Wolff magabiztosan várja az új szezont, ami nagyon erős lehet számukra, kiindulva a téli teszteken látottakból.

„Bár tartok attól, hogy ezt mondjam, mert babonás vagyok, de jobban érzem magam, mint tavaly. A tesztünk jól sikerült, és közben az autónk is megtett pár fontos lépést előre, melynek előző verziója kissé kiszámíthatatlan volt. Úgy tűnik, hogy ez egy kevésbé dívás autó. Szerettük volna megtartani a gyönyörű hölgy karakterét, miközben mellőzzük a szeszélyeit.”

„Szürreálisnak tűnik az elmúlt négy évben elért eredményekről gondolkodni, mert minden esztendő olyan, mint megmászni a Mount Everestet. Minden szezon kezdetén az alaptáborban érzem magam.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Toto Wolff
Csapatok Mercedes , Ferrari
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke f1 2018, ferrari, hamilton, mercedes, wolff