A Mercedes nem lenne most a Ferrari helyében

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem lenne a Ferrari vezetősége helyében, látva a rajt utáni incidenst. Lauda pedig csak örül, hogy Hamilton 28 pontos előnyre tett szert.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nagyon boldogan nyilatkozott a Sky Sports F1-nak a Szingapúri GP leintését követően, hiszen a verseny előtt még a kármentésről beszéltek, majd a végén Hamilton nyert és Bottas harmadik lett.

"Ma reggel egy rossz érzéssel ébredtünk fel, és arról beszéltünk, a lehető legjobbat kell kihoznunk a mai versenyből. 12 órával később itt állunk az első és a harmadik pozícióval - pontosan ezért imádjuk a motorversenyzést."

"Én irányítom az istállót, és az életemet arra áldoztam fel, hogy a csapattal sikeresek legyünk. Amikor a fő riválisod így veszít pontokat, akkor átérzem, ez mennyire rossz a számukra."

"Lewisnak is olyan sok peche volt tavaly."

Vajon Wolff mit gondol az első kanyarban történtekről, ki a hibás? 

"Ez egy nehéz kérdés. Szerintem Sebastian nem látta, hogy Kimi ott van a falnál. Megpróbálta blokkolni Maxet, aki biztos, hogy balra ment volna, ha lett volna hely mellette."

"Nem örülnék, ha a mi versenyzőink lennének. A múltban már voltunk ilyen helyzetben. A Ferrarin nagyon komoly a nyomás Monza óta, és itt vissza akartak vágni. Ők profik, akik ki fogják elemezni a történteket. Erre két hetük van Malajziáig." 

"Mi a lehető legjobb kompromisszumot próbáljuk kötni az autó DNS-ét illetően. Szingapúr a múltban az egyik legrosszabb versenyünk volt. Majd most váratlanul sok pontot szereztünk, sikerült."

"Aztán lesznek még a szezonban olyan pályák, amik fekszenek nekünk. Talán Mexikó és Abu Dhabi nem éppen a legnagyszerűbbek a számunkra. Azonban tanulnunk kell a tegnap történtekből."

7 érdekesség a Mercedes "félig" F1-es szuper-autójáról, amit eddig nem tudhattál

Niki Lauda, a csapat tanácsadója alig hiszi el, hogy Hamilton már több mint 25 ponttal vezeti a bajnokságot. 

"Az első kanyar hihetetlen volt, és a verseny vége fantasztikus. Ahonnan jöttünk, és ahol végeztünk... jó irányba megyünk. Lewis hihetetlen versenyen van túl."

"Bámulatos, hogy a Mercedes autója hogy teljesített ilyen nehéz körülmények között. Lewis fantasztikusan vezetett. Most 28 pontos előnye van a bajnokságban, ami nem rossz. Még nem nyerte meg, de megtett egy lépést előre, hiszen mindkét Ferrari kiesett, szóval nem rossz ez az eredmény."

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Szingapúri Nagydíj
Pálya Singapore Street Circuit
Versenyzők Lewis Hamilton , Valtteri Bottas
Csapatok Mercedes
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke niki lauda, toto wolff