BRÉKING

A Mercedes szerint Vandoorne izgalmas időszakot hoz a Forma-1 számára

A Mercedes-főnök Toto Wolff szerint „izgalmas időszak” köszönt a Forma 1-re most, hogy hivatalossá vált Stoffel Vandoorne érkezése a McLarenhez.

Ma véget ért a spekuláció Vandoorne F1-es jövőjéről, a McLaren ugyanis bejelentette, hogy a fiatal belga foglalhatja el jövőre Jenson Button megüresedett ülését. Történt mindez mindössze egyetlen héttel azután, hogy Wolff kijelentette, ha a McLaren „elég őrült” ahhoz, hogy ne szerződtesse Vandoorne-t, majd ő talál neki F1-es ülést.

Az olyan fiatalok, mint Esteban Ocon, Pascal Wehrlein és Max Verstappen már most komoly hatással vannak az egész sportágra, Wolff szerint az F1-ben generációváltásnak vagyunk szemtanúi.

„Azt hiszem, ez igazán érdekes időszak” – mondja Wolff. „Nemrég még panaszkodtunk, hogy túl sok a fizetős pilóta a mezőnyben. Akár tetszik, akár nem, ők sem voltak rossz versenyzők. Most viszont egy izgalmas új generáció kopogtat az F1 ajtaján.”

„Vandoorne kivételes tehetség. A tavalyi GP2-es bajnoki címe minden idők legdominánsabb győzelme volt a sorozatban, és ha megkérdezzük Fred Vasseurt, akinek a csapatában akkor versenyzett, ő azt fogja mondani, hogy ez volt minden idők legjobb bajnoksága.”

„Aztán itt van Esteban Ocon, aki kiváló eredményekkel járta végig a formaautós sorozatok ranglétráját a Renault-tól az F3-on át a GP3-ig, amelyet újoncként rögtön megnyert. És az F1-ben is bizonyít.”

„Pascal, a valaha volt legfiatalabb DTM-győztes is bekerült a Forma 1-be. Max-ot talán nem is soroljuk annyira a fiatalok közé, hiszen már a második szezonját tapossa.”

„Van tehát négy olyan versenyzőnk, akik csak és kizárólag az eredményeik révén kerültek az F1-be, és szerintem ez remek. Talán a következő korszak szupersztárjainak első lépéseit figyelhetjük most, ezekben a fiúkban van potenciál.”

A témáról az a Lewis Hamilton is elmondta véleményét, aki maga is fiatalon került be a Forma 1-be, mostanra viszont háromszoros világbajnoknak mondhatja magát. „Azt hiszem, egyrészről nagy lehetőség a fiatal srácok számára, hogy bekerülnek. Remélhetőleg a megfelelő okokból vannak itt, nem azért, mert van egy tonna pénzük, hanem mert tényleg tehetségesek. Ez remélhetőleg azt jelenti, hogy a tehetség kap lehetőséget, nem a pénzes pilóták – és ez nagy lehetőség nekik és nekem is. Én bárkivel szívesen versenyzek, a vérfrissítés csak jót hozhat az egész sorozatnak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari, a Red Bull és a Sauber is hasonló elvek mentén gondolkodik a fékhűtések terén
Következő cikk Sainz: "Ha olyan autóm lenne, mint Maxnek én is nyerni tudnék!"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország