BRÉKING

A Mercedes szerint remek az új gumiszabály

Paddy Lowe is azok táborát gyarapítja, akik úgy vélik, az első futam alapján jó döntés volt a gumiszabály módosítása, lehetővé tenni, hogy háromfajta abroncs álljon rendelkezésre vasárnap. Az első helyekért küzdő csapatok máshogy taktikáztak, ez is kellett az izgalmas nyitányhoz.

Az új időmérő rendesen felsült, ellenben az új gumiszabályokkal, melyek kellemesen megfűszerezték a futamot. (Mondjuk az időmérő is jobban végződhetett volna, ha több abroncs áll rendelkezésre, de ez már tárgytalan.) A Mercedes a közepes abroncsokra alapozta a stratégiáját, míg a Ferrari a lágyabb végletre – Rosberg örömtelien mondta el, hogy bejött nekik az, amiért kritizálták őket a télen. A Mercedes technikai vezetője üdvözli az új gumiszabályokat.

„Szerintem remekül bevált az, hogy három keverék áll rendelkezésre a futamon – már a tavalyi év felénél javasoltuk ezt a változtatást, miszerint ez olyasmi lenne, ami bizonytalansággal járna, izgalmat hozna a futam szempontjából”- mondta Lowe a Motorsport.com számára.

„Valaki használt közepesen van kint, míg valaki más teljesen új szuperlágyon. Fantasztikus”- értékelte. „Az időmérő is látványosabb lett, mert gyakorlatilag eggyel puhább keveréket alkalmazunk. Ahogy láthattuk szombaton, 2.5 másodperccel gyorsabbak voltunk – ennek egy része a fejlesztésnek tudható be, míg egy másik a gumiknak.”

Ahogy Rosberg, ő is magasztalta a tesztprogramot, amin az állóképességé volt a főszerep. „Egyszerűen csak a távról szólt”- magyarázta. „6000 kilométer volt a cél; közepesen 100 kilométert tudsz menni, lágyon 30 km körül. Volt egy fix kvóta, amit meg kellett tenni minden közepesen, eltekintve négy szett lágytól és három szett esőgumitól. Jobb lett volna, ha több abroncsunk van a Pirellitől, és akkor több lágyat tettünk volna be a képletbe. 7 vagy 8 szettet kaptunk naponta – ha 800 kilométert akarsz megtenni, akkor nyolc közepes kell.”

A Mercedes csak szombaton, a harmadik edzésen tette fel a szuperlágyat, még a teszteken sem használták. Ekkor vált világossá, mire képesek egy körön.

„Először a harmadik edzésen használtuk a szuperlágyat, ekkor került fel először a kocsira. A köridők nem voltak lesújtóak, de utána szépen alakult, ahogy megkezdődött az időmérő”- fejtette ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Úgy vezették be az új F1-es időmérős rendszert, hogy azt még csak ki sem próbálták
Következő cikk Räikkönen szerint a versenytempó mutatja meg a Ferrariban rejlő igazi potenciált!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország