BRÉKING

A Mercedes szerint őrület, ami a Forma-1-ben zajlik az időmérő körül

A német gyártó rettentő dühös és frusztrált amiatt, ami mostanában zajlik az új időmérős rendszer körül.

A 2016-os szezon előtt módosították az időmérő edzést, noha azzal összességében semmi gond nem volt.

A változtatásokkal már két rendkívül unalmas szombati napot kaptunk, és mint az vasárnap kiderült, továbbra sincs egyetértés a kérdésben és Kínában egy teljesen új rendszer debütálhat, amiről a GP-live.hu az elsők között számolhatott be a verseny napján. Erről a csütörtöki ülésen dönthetnek majd.

A csapatok szerettek volna visszatérni a régi időmérős rendszerhez, de ezt az FIA elnöke és a FOM első embere megvétózta. Jelenleg Jean Todt és Bernie Ecclestone is „közutálatnak” van kitéve emiatt a rajongók körében.

Toto Wolff,a  Mercedes első embere egyszerűen „őrültségnek” nevezte azt, ami mostanában zajlik az időmérő körül.

„Egyértelműen kifejeztük a véleményünket. Minden csapatnak ugyanaz volt a véleménye ezzel kapcsolatban és azt mondtuk, valószínűleg vissza kell térnünk a 2015-ös rendszerhez.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Button vasárnap kiesett, de hamar túl fogja tenni magát rajta:) Majd Brittny segít.) fotó: dppi

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. április 4.

Wolff már maga sem tudja, hogy mi fog történni a folytatásban, de ő is rendkívül unja ezt az egészet, miközben a sport a nevetség tárgyának van kitéve, és lehetséges, hogy a szombati napokon vissza fog esni emiatt a jegyeladás, ami senkinek sem jó.

Az új rendszer, mely szerint két gyors körből raknák össze a legjobb időt, nem biztos, hogy sikeres lenne. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a motorsport.com kérdésére elmondta, leghamarabb erre csütörtökön kaphatnak választ, amikor az FIA és a Pirelli is előáll a részletekkel.

Horner hozzátette, ezt követően fognak dönteni a csütörtöki ülés ideje alatt, de azt ő sem érti, hogy miközben eddig két remek versenyt láthattunk a szezonban, miért kellett hozzányúlni a jól működő időmérőhöz.

A Ferrarinak tetszik az új ötlet, de az olaszok is hangsúlyozták, meg kell vizsgálni a részleteket, az azonban nyilvánvaló, hogy a jelenlegi formátum nem életképes.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: „Ha Vettel nem esik ki, egy másik versenyt látunk ma…”
Következő cikk Raikkönen menedzsere: „Kimi választása egyértelmű, a Forma-1-ben akar maradni”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország