A Mercedes szerint megtalálták Hamilton frusztrációjának "gyökerét"
A Mercedes azt állítja, értik a „gyökerét” annak, mi okozott bosszússágot Lewis Hamiltonnak a Forma-1-es Olasz Nagydíjon, miután kielemezték a GPS-adatokat.
Miután Monzában háromból két szabadedzést ő zárt az élen, Hamilton az időmérőn már csak a hatodik leggyorsabb volt. Mindezt egy héttel azután, hogy a Holland Nagydíjon már a Q2-ben kiesett, holott a gyakorlásokon ott is erősnek tűnt.
A hétszeres világbajnok elmondta, „pokolian dühös” a teljesítményére és hozzátette, a Mercedes „jobbat érdemel”, úgy érezte ugyanis, hogy a pole pozíciót dobta el. A csapat pályán dolgozó mérnöki csapatát irányító Andrew Shovlin a szokásos futam utáni értékelésben megerősítette, valóban nagyon közel volt Hamilton az első helyhez:
„Biztos, hogy lehettünk volna kicsit jobbak. Annak a gyökerei, hogy Lewis miért volt ilyen ideges, egyértelműek, ha megnézzük a GPS-adatokat, az utolsó kanyarra fordulva fél tizeden belül volt Lando legjobb idejéhez képest, azonban az utolsó kanyar nem sikerült neki valami jól, ott veszített egy kis időt, holott enélkül könnyedén az első sorban lehetett volna, vagy akár a pole-ért is küzdhetett volna.”
George Russell idén 12. alkalommal előzte meg Hamiltont és így a harmadik lett Lando Norris és Oscar Piastri Mclarenjei mögött: „George története sem sokban különbözik, az utolsó kanyarra ő is elég jó helyzetben fordult, de neki kicsit jobban sikerült és ez a harmadik helyet jelentette neki” – tette hozzá Shovlin.
„De abból, amit láttunk az előző futamokon a rajtrács elejéért folyó harcokból, már a hetedik, nyolcadik helyezettnek is van esélye. Két tizeden belül rengeteg autó befér és ez az a fajta különbség, ahol tényleg az számít már, ki milyen kört rak össze. Lewis számára sajnálatosan, a Q2-ben remek tempója volt, a Q3 utolsó körében viszont nem jött össze, szóval a hatodik helyig csúszott. Ennyire szoros.”
Eddie Jordan közben arról beszélt, hogy Andrea Kimi Antonelli szerinte nem feltétlenül érdemelte ki a Mercedes ülését, itt írtunk róla.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.