A Mercedes szerint lehetetlen, hogy a V8 visszatérjen a Forma-1-be: Ha mégis, akkor OUT

A Mercedes szerint lehetetlen, hogy a V8 visszatérjen a Forma-1-be: Ha mégis, akkor OUT

A német gyártó úgy véli, hogy a riválisok sem támogatnák ezt a döntést, ami gyakorlatilag azt jelentené, hogy a motorszállítók közül egy sem maradna a sportban.

Még mindig attól hangos a sajtó, mint amit Brazíliában hallhattunk, miszerint visszatérhetnek a V8-as motorok, miután az új 1.6 literes V6-os turbómotorok kudarcot vallottak a magas költségek miatt, nem beszélve arról, hogy a hangokkal továbbra is gondok vannak.

Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke és Bernie Ecclestone a háttérben azon van, hogy a V8 visszatérjen, de erre nincs sok esély. Legalábbis a Mercedes úgy gondolja, mely már több alkalommal is megerősítette, ha elengedik a V6-ot és a V8 visszatér, akkor kiszállnak. Ennek két fő oka van: egyrészt hatalmas összegeket költöttek az új formulára, másrészt pedig ez az a fajta platform, ami tökéletesen eladható az utcai autógyártásban.

Ezt erősítette meg Toto Wolff, a Mercedes csapat első embere is a BBC kérdésére. Wolff szerint, ha a V8 visszatérne, gyakorlatilag mindenki kiszállna a gyártók közül, beleértve a jövőre visszatérő Hondát is, mivel a V8-as aggregátok már nem relevánsak az utcai autófejlesztéssel.

„Ezt garantálni tudom, mivel a sport stabilitása és fenntarthatósága az új hibrid technológiáról szól.”

http://youtu.be/LsYx1HlXMMk?t=15m52s

Wolff hangsúlyozta, az új technológiában messze több a potenciál, mint a korábbi verziókban, nem beszélve arról, hogy a versenyeken sokkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, mint azelőtt. A Mercedes el akarja kerülni a „motorháborút”, de azt nem tartja lehetségesnek, hogy olyan előnyt adjanak a gyengélkedő Renault-nak, amivel a franciák utolérhetnék őket.

A Mercedesnél ugyancsak elképzelhetetlennek tartják azt a variációt, mely szerint 2016-tól minden gyártó szabad kezet kap a fejlesztésekben, és korlátok nélkül dolgozhatnak a motorokon. Wolff szerint ez senkinek sem válna a javára, de hajlandóan kompromisszumokra, és ennek megfelelően Abu Dhabiban a következő héten ismét össze fognak ülni a vezetők, hogy megvitassák a kérdést és a lehetőségeket.

A németek azt is hangsúlyozták, hogy az engedélyezett fejlesztésekkel tovább nőhetnek a költségek, ami ugyancsak nem jó megoldás. A Mercedes szerint a fenntarthatóság a legfontosabb a sport számára, és nem vitákra van szükségük, hanem stabilitásra.

A korábbi jelentések szerint a költségek az új turbómotorokkal kétszeresére, vagy háromszorosára növekedtek. Wolff úgy véli, hogy ezek az adatok pontatlanok és csak 20%-os növekedésről beszélhetünk egyikről évről a másikra, ha a hibrid részét nézzük a csomagnak, addig a motorok már benne vannak az árban.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING