A Mercedes szerint jobb a Hamilton-Bottas páros, mint Hamilton-Rosberg

Toto Wolff úgy látja, könnyebb a munka az új párosukkal, mely hamarosan hasonlóan hatékony lehet, mint a korábbi.

A német gyártó mögött nagyon sikeres évek vannak, de ezzel együtt voltak igencsak stresszes időszakok is. Miután éveken át csak a Mercedes pilótái voltak esélyesek a címre, borítékolható volt, hogy megromlik a kapcsolat Lewis Hamilton és Nico Rosberg között.

Hamilton számára pedig különösen fájó pont lehet, hogy 2016-ban Rosberg legyőzte őt, majd azzal a lendülettel vissza is vonult. Azóta az immáron négyszeres világbajnok rekorder rendre csak negatívan nyilatkozik az egykori csapattársáról, akivel talán már örökre rosszabb lesz a viszonya.

A német világbajnok helyét Valtteri Bottas vette át, aki a Williamstől érkezett. A finn egy felemás első szezont zárt a Mercedesszel, és megint csak egy 1 éves kontraktust írhatott alá. Wolff, a csapat vezetője a Motorsport.com kérdésére elmondta, elégedettek a döntésükkel, hogy a finnt hozták Rosberg helyére.

Toto úgy látja, hogy a megfelelő embert vitték a csapathoz, és a múltban történtek miatt jobb párosnak tartja a jelenlegit. Az osztrák hangsúlyozta, fontos, hogy a csapattársak egymást motiválják, és nagyon erős legyen a versengés közöttük. Ugyanakkor az évek alatt Wolff is megtanulta, hogy ez nem feltétlen igaz, mert az erős rivalizálás ártóan hat a csapatra, ami pedig a rossz morált vetítheti előre.

Wolff szerint Hamilton és Bottas között a kapcsolat teljesen más, ami nemcsak egy nyílt, de becsületes környezetet is adott. A Mercedes első embere egy nagyon jól dolgozó párosról beszélt, akik a közöttük lévő dinamika miatt nagyon hatékony módon fejleszthetik az autójukat.

„És emiatt is nyerhettük meg a két bajnokságot, így egy másodpercig sem sajnálom azt, hogy hol vagyunk ma.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Valtteri Bottas
Csapatok Mercedes
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke bottas, hamilton, mercedes, rosberg, wolff