BRÉKING

A Mercedes szerint idén csúnya dolgok lesznek Hamilton és Rosberg között

A németek már előre felkészültek arra, hogy Lewis Hamilton és Nico Rosberg idén sem lesznek barátok, és csúnya dolgok lesznek kettejük között.

A brit és a német pilóta 2013 óta versenyeznek egymás mellett a Forma-1-ben. Eddig a pontig Rosberg egyetlen egy alkalommal sem tudta legyőzni Hamiltont, aki 2014-ben és 2015-ben is bajnok lett, és jelenleg is őt tartják a favoritnak.

Nemrég a Mercedes hangsúlyozta, idén többet fognak megengedni a pályán a két pilótájuknak, mivel már nagyon jól ismerik őket, és ugyanez igaz a két pilótára is, akik gyerekkoruk óta versenyeznek egymás ellen.

Most Toto Wolff, a csapat első embere a Guardian lap kérdésére elmondta, csúnya dolgok lesznek a két versenyző között az idei szezonban, de erre számítottak.

„Ami Spa-ban történt, azt elfogadhatatlannak és elviselhetetlennek gondoltam, mivel a két versenyzőnk összeütközött egymással, amivel kockára tették a bajnoki győzelmet. Azóta már két bajnokságot is nyertünk, és megtanultam, hogy viták megbeszélése fontos része a dolgoknak a csapat szempontjából, és ugyanez igaz a Forma-1-re is. A vitákat hagyni kell kibontakozni.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Szavazás: Szerinted melyik a legjobb F1-es festés 2016-ban? Aktuális szavazásunk a cikken belül! Már mi is szavaztunk! Most Ti jöttök! fotó: dppi

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. március 16.

„Ez most megint csúnya lesz. Lesz még néhány érdekes pillanat a pályán, de ezúttal nem akarom mindezt kontroll alatt tartani. Elfogadjuk, hogy ők riválisok, akik a világbajnoki címért küzdenek, ami mindkettejük számára alapvető cél. Most azonban kényelmesebben dolgoznak egymással, mint ezelőtt.”

„Ez mind része a show-nak, és el kell fogadnunk. Ez jó a Forma-1-nek. ha megnézzük a nagy ökölvívó mérkőzések előtti balhékat és vitákat, akkor láthatjuk, hogy mindez jó hatással van a nézettségre. Az emberek ilyenkor bekapcsolják a tévéjüket. Tehát hagynunk kell őket harcolni a pályán, annak ellenére, hogy a saját csapatunkról van szó. Mindaddig, míg ez nem veszélyezteti a csapatszellemet, akkor el tudom fogadni a történteket.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alan Jones szerint Raikkönennek mennie kell: 2017-től Ricciardo a Ferrarinál?
Következő cikk A Forma-1-es motorgyártók húzzák az időt, mert nem akarnak megoldást találni a motormizériára!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország