A Mercedes szerint a „megsebzett” Red Bull visszavág Magyarországon

A Mercedes szerint a legnagyobb idei bajnoki riválisuk, a Red Bull vissza fog vágni a hétvégi Magyar Nagydíjon, miután Silverstone-ban súlyos vereséget szenvedtek.

A Mercedes szerint a „megsebzett” Red Bull visszavág Magyarországon

Annak ellenére, hogy 10 másodperces időbüntetést kapott a Verstappen-incidens után Lewis Hamilton, megnyerte a 2021-es Brit Nagydíjat, így a Mercedes véget tudott vetni a Red Bull 5 futamos győzelmi szériájának.

A Mercedes az idei legnagyobb fejlesztési csomagját is a brit versenyhétvégén mutatta be, amellyel közelebb is kerültek a Red Bullhoz, de a Mercedes vezető pályamérnöke, Andrew Shovlin szerint „naiv” lenne azt gondolni, hogy ez azt is jelentené, hogy átvették a kezdeményezést a bajnoki csatában, és szerinte a Red Bull már a Hungaroringen visszavághat nekik.

Még több F1 hír:

„Ez az egyik legjobb pályánk, szóval naiv lenne azt gondolni, hogy majd csak úgy átvisszük ezt a teljesítményünket a következő pályára is” – mondta Shovlin a Magyar Nagydíjjal kapcsolatos várakozásiról még a Brit Nagydíjat követően.

„A Red Bull biztosan jó lesz a sok leszorítóerőt igénylő pályán – bár jelenleg minden pályán nagyon erősek – és szerintem egy kicsit megsebezték őket az itt történtek. Biztos vagyok benne, hogy nagyon erősen fognak visszatérni.”

Még több F1 hír:

Ezúttal Sergio Perez sem tudta megmenteni a hétvégét a Red Bull számára, miután a mexikói már a szombati sprintversenyen hibázott, így a Mercedes csak 4 ponttal van a Red Bull mögött a konstruktőri bajnokságban, míg Hamilton lemaradása már csak 8 pont.

Shovlin szerint óriási lökést adna a Mercedesnek az, ha a Magyar Nagydíjat követő nyári szünetre úgy tudnának elmenni, hogy vezetik mindkét bajnokságot.

„Már majdnem a bajnokság felénél járunk, nagyon kicsik a különbségek, és mindent bele fogunk adni, hogy valahogyan sikerrel járjunk. Fantasztikus lenne, ha meg tudnánk előzni őket a nyári szünet előtt. Ez lesz a célunk, még ha egy kicsit el is rugaszkodott.”

„Silverstone-ban azonban megmutattuk, hogy minden lehetséges, csak mennünk kell tovább, miközben próbálunk még jobb munkát végezni. Nehéz lesz legyőzni őket, de mindent meg fogunk próbálni.”

Íme a 2021-es Forma-1-es Magyar Nagydíj menetrendje – újra a Hungaroringen az F1!

megosztás
hozzászólás
Wolff: az F1 nem tudja megakadályozni a további Verstappen-Hamilton ütközéseket

Előző cikk

Wolff: az F1 nem tudja megakadályozni a további Verstappen-Hamilton ütközéseket

Következő cikk

Domenicali elhintette, talán több „tradicionális” helyszíntől is megválnak majd

Domenicali elhintette, talán több „tradicionális” helyszíntől is megválnak majd
Hozzászólások betöltése