BRÉKING

A Mercedes szerint a média többet lát bele Lewis mai esetébe, mint kellene...

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elég nyugodt a mai nap után, szerinte minden rendben Lewissal is. Monacón már túltette magát a csapat, most már arra koncentrálnak, hogy a Ferrari biztosan mögöttük maradjon.

Lewis azt mondta, hogy már túllépett a monacói eseten...

Toto Wolff: "A vizsgálatokat szerdán fejeztük be, majd ezt a közösségi médián is közzétettük, így a szurkolók is láthatták az eredményét. Egy elég bonyolult sztori van mögötte, és ezt el kellett magyaráznunk. Mi is továbbléptünk, hiszen erre van szükség, hogy a fejlődésünk tovább folytatódjon."

Ennek ellenére az eredmény nem néz ki rosszul...

Toto Wolff: "A srác, akinek nyernie kellett volna, nem nyert. Mi jól akartuk végezni a munkánk, és ez sem jött össze..."

Az esős rajtoknál mire kell figyelni?

Toto Wolff: "Pontosan ezt kérdeztem a srácoktól. A kalibrálásnál nagyon fontos. Azonban mi tisztában voltunk a mai esővel, hiszen az interneten láttuk, hogy nagy eső jön. Lewisnak ha jól tudom csak az első szárnya sérült meg. Épp a kalibráláson dolgoztunk, és ez egy olyan gyakorlat, amit minden hétvégén végre kell hajtanunk. Majd jött a dráma, és az edzésnek annyi volt."

Láttad, hogy mennyire sérült az autó?

Toto Wolff: "Nem, az autó egy kicsit megnyomódott, de nem sérült meg komolyabban."

Lewis most hol van? Épp lenyugszik? Úgy tűnt rossz kedve van...

Toto Wolff: "Miért látsz olyan dolgokat, amit én nem? Jó kedve van."

Meglökte az egyik operatőrt, és láttuk már jobb hangulatban... Mindegy is, a motorban végrehajtott változtatások a megbízhatóságot célozták ugye?

Toto Wolff: "Igen, a megbízhatóság miatt változtattunk, emiatt aggódunk is, hogy bejön-e. Már a második erőforrást használjuk, és elég szoros a verseny, reméljük ezzel előrébb léphetünk."

Mi a helyzet a zsetonokkal?

Toto Wolff: "Ez egy stratégiai döntés, hogy mikor veted be a zsetonokat. Minél később teszed meg, annál többet hoz jövőre. Mi intelligensen akarjuk felhasználni. A legjobb, ha nem kell felhasználnod, de mivel láthattuk már Malajziában, hogy a Ferrari milyen közel van hozzánk, így ezt a különbséget a zsetonokkal szeretnénk megnövelni."

//

A Ferrarinak van dolga, de egyelőre nincs nagy gond fotó:dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club Kimi Räikkönen - Hungarian Club Sebastian Vettel - Hungarian Ferrari Club

Posted by www.f1-live.hu on Friday, June 5, 2015

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1-et elkorcsosították: nem törődve azokkal, akik olyannak szerették a sportot amilyen...
Következő cikk Az F1-es csapatok nem akarnak nagyobb felniket: Maradnak a 13 colos kerekek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország