A Mercedes sarkában a Red Bull, a Ferrari teljesítménye kérdéses – Brown

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown azt nyilatkozta, hogy szerinte ott lehet a Mercedes sarkában a Red Bull, a Ferrari teljesítménye pedig kérdéses a 2020-as szezonra nézve. Emellett azt is hozzátette, nagyon versenyképes lehet a „rózsaszín Mercedes” is.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Jövő hét ilyenkor már csak pár óra fog elválasztani minket a szezon első időmérő edzésétől, tehát a koronavírus-járvány miatti szünet a végéhez közeledik. És mivel versenykörülmények között még nem láthattuk, hogyan teljesítenek a 2020-as autók versenykörülmények között, csak találgathatunk arról, milyen lehet az erősorrend.

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown az F1 hivatalos oldalának nyilatkozott arról, hogy ő mire számít a csapatok erejét tekintve az idei szezonban.

„Azt gondolom, hogy 2020 és 2021 nagyjából ugyanolyan lesz, mint amit 2019-ben láthattunk. És szerintem a középmezőny még közelebb kerül egymáshoz.”

„A tesztek alapján úgy tűnik, hogy 2020-ban ismét a Mercedes lesz a domináns csapat, és a szabályok miatt – nem változtathatunk túl sok dolgon az autónkon – arra számítok, hogy a Mercedes 2020-ban és 2021-ben is nagyon erős lesz.”

Még több F1 hír:

„Nekem úgy tűnik, hogy a Red Bull is előre tudott lépni, szóval szerintem ott lesznek majd a Mercedes sarkában. Abban azonban nem vagyok biztos, hogy el tudnák kapni őket a szezon során.”

„A Ferrari kapcsán pedig nagyon trükkös a helyzet. Az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy idén nem igazán lesz meg a sebességük. Ezt egyelőre nem tudjuk, de hamarosan már tisztábban fogunk látni ez ügyben.”

Brown azt is elmondta, hogy a Racing Point csapata veszélyes lehet idén a McLarenre – a rózsaszín autó rendkívül hasonlít a tavalyi Mercedeshez.

„Mi nagyon elégedettek vagyunk azzal, hogy mennyit sikerült fejlődnünk. Az nyilvánvaló, hogy a Racing Point, amelyet mindenki rózsaszín Mercedesnek hív, egyik napról a másikra nagyon versenyképes lett, hiszen szinte olyan az autójuk, mint amelyik tavaly megnyerte a világbajnokságot. A középmezőny pedig szerintem még szorosabb lesz 2021 felé haladva.”

A McLaren idén még a Renault-motorokat fogja használni, 2021-től viszont a Mercedes erőforrásait fogják. Brown szerint a csapat hasznára lesz a váltás.

„Viszont olyan szempontból ez kár, hogy nagyon keveset tudunk fejleszteni az autónkon a zseton-rendszer miatt, és néhány zsetont arra kell majd felhasználnunk, hogy a Mercedes-motorhoz igazítsuk a kasztninkat.”

„De profitálni fogunk abból, hogy versenyképesebb motor lesz az autónkban. Azt gondoljuk, hogy a Renault motorja is nagyon erős, de szerintem mindenki a Mercedes-motort tartja a legerősebbnek. Azonban a fejlesztéseink limitálva lesznek. És hogy ez mennyire fog ártani nekünk, az attól függ majd, hogy mennyire lesz erős a kocsink.”

„Szóval azt gondolom, hogy 2022-ben fog megkeveredni az erősorrend.” – zárta Brown, akinek a csapata jövőre már a Lando Norris, Daniel Ricciardo párossal fog rajthoz állni.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Evgeniy Safronov

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: „Senki sem tudja, hogy milyen jó lesz a Ferrari”
Következő cikk Megvan, mi lehet a mugellói verseny neve – hamarosan jöhet a bejelentés!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország